Bárány Aurél luxusban éli mindennapjait, ám legutóbbi dubaji kiruccanása drámai fordulatot vett egy kigyulladt autó miatt.

Házasság első látásra

A TV2 Házasság első látásra című műsorának egyik legmegosztóbb szereplője, Enikő hosszú hallgatás után végre nyilatkozott a nyilvánosságnak. Hónapokig tartó külföldi tartózkodás után először mesélt arról, mi állt a drámai döntése mögött, ugyanis a műsor után szinte azonnal elhagyta Magyarországot és hajós munkát vállalt, távol mindenkitől és mindentől.

„Az volt a vízválasztó, hogy vége lett a kísérletnek és én felszálltam egy hajóra. Most szálltam le, tehát én majdhogy, tehát kicsit több, mint fél évet nyomtam végig és őszinte vagyok, én kicsit menekülésképpen kezdtem el hajózni, mert engem maga a forgatás az lelkileg azért megviselt. Az érzelmeimet, amit ugye a Peti iránt éreztem, azt bizony le kellett zárjam magamban és itthon nem ment” – mondta Enikő, aki nemrég döntött úgy, hogy visszatér Magyarországra.

Megértettem, hogy nem szökhetek örökké a problémáim elől. Itt az ideje szembenézni a múltammal és továbblépni.

Bár nem volt könnyű, úgy érzem, megerősödtem. Az otthonom és az édesanyám támogatása segített abban, hogy újra itthon érezzem magam. Jelenleg új kapcsolatokat építek és optimista vagyok a jövőt illetően” – mondta mosolyogva Enikő.

Völgyesi Gabi

A Unique énekesnője és párja, Kovacsics Ádám zeneszerző nemrég tért haza egy háromhetes floridai nyaralásról, amelyről a Mokka műsorában meséltek. A család Völgyesi nagynénjétől kapott meghívást három hétre. A tengerentúli kikapcsolódás során számos izgalmas programban volt részük, az utazás egyik csúcspontja a Kennedy Űrközpont meglátogatása volt, ahol egy szonda kilövését is láthatták.

Orlandóban sem unatkoztak, ellátogattak z Universal Studios Parkba, ahol a Jurrasic World tematikájú hullámvasút különösen nagy sikert aratott a fiaik körében. Völgyesi Gabi is kipróbálta a hullámvasutakat, bár előtte szorongott a klausztrofóbiája miatt.

„Az előző nap már szorongtam, hogy milyenek lesznek az ülések, hogy az üléshez rögzítő fémrács beindítja-e majd a klausztrofóbiámat, de szerencsére ki lehetett próbálni az üléseket, így nyugodtan élvezhettem” – mesélte az énekesnő, akinél a zene sem szorult háttérbe a kiruccanás ideje alatt. „Nemsokára érkezik a Füst láng nélkül című klipünk, valamint gőzerővel készülünk a koncert szezonra is” – tette hozzá Kovacsics Ádám.

Bárány Aurél

A Kőgazdag fiatalok sztárjának élete a luxusról és a fényűzésről szól. Húszévesen már 50 milliós autók sorakoznak a garázsában és Budapest legdrágább éttermeiben ebédel, ahol egyetlen étkezés is kisebb vagyonba kerül. Bárány szerint a pénz boldogít, sőt úgy véli, hogy ez az egyetlen út a boldogsághoz. Saját bevallása szerint azonban többen is pikkelnek rá, köztük néhány tanára is.

„Mióta kiderült, hogy kőgazdag vagyok, a tanáraim közül többen is pikkelnek rám. Tavaly kellett volna érettségiznem, de ismételnem kellett egy évet, mert nem jártam be az órákra. Az is bosszant, hogy a jegyeimet folyamatosan lehúzzák, miközben a haverom, akinek rosszabbak az eredményei, jobb jegyeket kap” – panaszkodott Bárány a Tények Plusz stábjának a Budapest környéki mediterrán hangulatú otthonában. A kamerák előtt a botrányairól is színt vallott. Mint kiderült, nemrég Dubajban keveredett bajba, amikor egy luxusautóval történt baleset miatt 25 millió forintot kellett fizetnie.

 Az volt a legrosszabb, hogy a kocsi kigyulladt az autópályán

– kezdte Bárány. „Pánikba estünk, a tesóm vezetett, félreálltunk, én kiugrottam az autóból és ott hagytam mindenemet, még a tesómat is. Aztán eszembe jutott, hogy mindenem bent van, így visszaszaladtam, hogy megmentsem a dolgaimat” – emlékezett vissza a kőgazdag fiatal, akinek végül sikerült kimenekítenie az értékeit, nem mellesleg a testvére is megmenekült. A nyaralásuk azonban a legdrágább kiruccanásuk lett.

(Borítókép: A Kőgazdag fiatalok sztárja, Bárány Aurél. Fotó: TV2)