Hírösszefoglalónkban még: mintha kicserélték volna Aureliot a börtön óta, Trokán Nóra egy sikersorozat forgatásán ismerte meg férjét.

Aurelio

Mintha kicserélték volna Aurelio, amióta kijött a börtönből. A ValóVilág 6. szériájának győztese szakított a rossz szokásaival, és kizárólag a gyermekére és annak édesanyjára koncentrál, sőt állítólag szívesen szintet lépne a kapcsolatban – számolt be a Bors. Azt pletykálják, hogy Aurelio annyira szerelmes és boldog a kislányával, hogy komolyan fontolóra vette, hogy feleségül veszi kedvesét. Egy ismerőse elárulta a bulvárlapnak, hogy a baráti társaságában már arról beszélnek, hogy jövő nyáron lehet a lagzi. 

Trokán Nóra

A színésznő ritkán beszél magánéletéről, most azonban kivételt tett és beszélt a férjéről, akit A Tanár című sorozatban ismert meg. 

„A legutolsó hosszabb, nagyobb lélegzetű dolgom az A Tanár című sorozat volt, és azt imádtam. Az egy olyanfajta munka volt, ami szakmailag is kielégítő volt, de anyagilag is… szóval egy nagyon jó, áldott időszaka volt az életemnek, nagyon jó stábbal - és egy férjjel… mert ott ismertem meg a férjemet, úgyhogy A Tanárnak őt is köszönhetem” – mesélte a színésznő az Adom a napom című műsorban, ahol azt is elárulta férjéről, hogy kameramozgató szakemberként dolgozik.

Lengyel Ferenc

A Drága örökösök sztárja újra feltűnik a képernyőn a május 21-én útnak indult befejező évadban, hiszen nélküle kétségkívül nem lenne az igazi a vígjátéksorozat utolsó felvonása. A színész az RTL Reggeliben mesélt a forgatásról, valamint arról, hogy lassan egy éve nincs munkája. 

Tulajdonképpen a vágyam az, hogy dolgozzak, mert most hosszú ideje nem dolgozom

– vallotta be a Drága örökösök Tibije, aki azt is elmondta, hogy szerinte miért nem hívják. 

„Szerintem meg vannak győződve az emberek arról, hogy én ki nem látszom a munkából. Ez nincs így. Látják, hogy a tévében vagyok, majd most pláne, hogy jön a sorozat” – magyarázta Lengyel Ferenc, akinek jelen állás szerint legközelebb jövő tavasszal lesz csak új bemutatója. 

(Borítókép: Lengyel Ferenc. Fotó: Bodnár Patrícia/Index)