Közös céljait határozta meg egy párkapcsolati szerződésben Palya Bea és párja. Az énekesnő a Mokka műsorában elárulta, hogy a megállapodásuk számos témát érint.

Palya Bea

Párkapcsolati szerződést kötött Palya Bea és szerelme. Az énekesnő a TV2 Mokka című műsorában elárulta, hogy a céljuk nem az egymás iránti elvárások, hanem a közös célok meghatározása volt. Palya bevallása szerint a megállapodás sok, a párkapcsolat szempontjából létfontosságú témát érint, köztük a kommunikációt, a pénzügyeket, a szexet, valamint mindkettőjük érzelmi és egyéb elvárásait.

Ez rengeteget segített, hogy jobban megismerjem önmagam és persze a páromat is

– vallotta be Palya Bea, aki rengeteget tanult a saját határairól és igényeiről, aminek köszönhetően úgy érzi, végre kiteljesedhet.

Márió

Bock Attila, alias Márió egy fellépésre igyekezett, amikor az autója kigyulladt és nagy lángokkal égni kezdett az autópályán. A részletekről a zenész szintén a Mokka műsorában mesélt. Már az elején leszögezte, hogy a balesetben szerencsére senki sem sérült meg, valamint hozzátette, hogy valószínűleg a turbó hibásodhatott meg, aminek következtében az olaj belefolyhatott a generátorba és ez okozhatta a tüzet.

„Mielőtt kigyulladt volna, az autó elkezdett rángatni, majd a kipufogóból elkezdett sötétszürke füst áramlani. Ezután félreálltunk a leállósávba. Ekkor már a motorháztetőből is füst jött, valamint 15-20 centiméteres lángok csaptak fel. Megpróbáltam eloltani a tüzet, de nem sok sikerrel” – mesélte Márió, akinek végül egy kamionos segített. Amikor a férfi észrevette a tüzet, rádión szólt egy kollégájának, majd egy poroltóval segített eloltani a tüzet. A zenész szerint ez időben sikerült, és bár nem tudják, pontosan mekkora a kár, ennél sokkal nagyobb is lehetett volna.

A hangtechnikai eszközöket és hangszereket már az elején kipakoltuk a kocsiból, hogy azoknak biztos ne essen baja

– mutatott rá Bock Attila „Márió”.

(Borítókép: Palya Bea. Fotó: Kaszás Tamás/Index)