Szomorúan követtük a héten, amint Fehér Anettka gyásza országos turnévá alakult. Anettkával szemben Nagy Kriszta Tereskova új akciója nem lehet országos médiaesemény, mert kivágják Fábry show-jából. Bagi és Nacsa 52 milliót veszíthet. Mellettük most eltörpül a butaságokat beszélő Paris Hilton és a házasságát sirató Sean Penn is.

A legtöbbet szereplő médiszemélyiség ezen a héten a frissen megözvegyült Fehér Anettka, aki gyásza ellenére ezt a hetet mégsem a befelé fordulásra szánta. Eleinte meghatottan figyeltük, hogy férje, Forgács Rezső halála után néhány nappal már képes kamerák elé állni és beszélni férje betegségéről, haláláról, valamint a saját érzéseiről. Azt azonban sajnáljuk, hogy a műsorvezetőnő szomorúsága ezután napokon belül több állomásos gyászturnévá nőtte ki magát. Bár - indoklása szerint - azzal a céllal beszélt az összes országos bulvárlapnak és kereskedelmi tévének érzéseiről, hogy erről később már ne kérdezzék -, egyúttal azért azt se felejtette el megemlíteni, hogy tervei szerint kiadja a férjével közösen szerzett verseket cédén. Mindezek okán úgy döntöttünk, kegyeleti okokból kivesszük ugyan a szavazásból, de impozáns teljesítményét nem hagyhatjuk említés nélkül.

Tereskova nem mondja el az országnak

Ha nem értjük félre Nagy Kriszta Tereskova művészetét, akkor az anális és orális szex témáját boncolgató dalával a mai értékrend agresszív és ostoba megjelenéseire szeretett volna utalni, és nem feltétlenül az volt a célja, hogy felajánlja a testét Fábry Sándornak. Figyelemfelkeltő produkciója azonban nem számíthat országos nézettségre, mert az Esti Showder gárdája úgy ítélte meg, túlmegy azon a határon, hogy bemutassák.

Van egy olyan érzésünk, hogy soha nem érthetjük meg, pontosan min vitatkozott össze Hajdú Péter és a Bagi-Nacsa duó, amelynek az lett a vége, hogy az Esti Frizbi műsorvezetője beperelte a parodistapárost szerződésszegés miatt. Bagi Iván és Nacsa Olivér az ATV-vel és azon belül Hajdúval állt tárgyalásban egy műsor kapcsán, majd arra hivatkozva, hogy nem megfelőek a körülmények, az előre leegyeztetett forgatásra nem mentek el. A héten indult perben Hajdú Péter 52 millió forint kártérítést követel a parodistáktól.

Paris a példakép

Talán a közelgő tavasz az oka, hogy a héten a szerkesztőségünkhöz érkezett Feljelentők optimista és kedves hangvételűek. Csupán Viva Zola mutatkozott otrombának, amikor barátnője mellől bámulta azt a két női olvasónkat, akiknek egyike később ezt az élményét megosztotta a rovatunkban.

Boldogak volnánk, ha végre nem kellene leírni Paris Hilton nevét a Hét Lúzere összeállításban, de úgy tűnik, messze még az idő, hogy a szállodaörökösnő kifogyjon a hülyeségből. A héten két szép kijelentést is tett: az egyik, hogy úgy Dél-Afrika, mind Nyugat-Afrika nagyon szép ország, a másik pedig, hogy ő a fiatal lányok példaképe.

Sean Penn hete nem alakult szerencsésen, mert rádöbbent, hogy mégiscsak szüksége lenne a feleségére, aki többek közt azért hagyta el, mert Penn megcsalta. Katie Holmes áloméletében eddig sem hittünk, képzeletünkben Tom Cruise, mint diktátor jelent meg. A színésznő a héten kedvenc éttermében ebédelt, és a vendégek szerint úgy festett, mint akinek az idegrendszere kissé megbillent a férje okozta állandó stressz miatt.