Az egykori énekesnő az American Idol nevű zenés tehetségkutató zsűritagjaként bizonygatja a tévében, mennyire jó a seattle-i mezőny. A nyilatkozat értékéből valamennyit levon, hogy Abdul ekkor tökrészeg.

Az Amerikai Idol seattle-i válogatásának másnapján kapcsolta a Fox reggeli hírműsor a zsűritagként reciklálódott egykori popénekesnőt, és kérték, véleményezze a mezőnyt. Az élő adásban nyilatkozó Abdul nehezen artikulált, nagy gesztusokkal magyarázott, és néha akkorákat bólintott, hogy majd kiborult a kamera látóteréből, miközben kijelentette: egyszerűen mindenki briliáns tehetség. A zsűri másik tagja, Simon Cowell akkor már kifejtette: minden idők legborzalmasabb felhozatalával találkoztak Seattle-ben.

A felvétel szerint a két műsorvezetőnő már az elején is nehezen tudja tűrtőztetni magát, de amikor Abdul kancsalítva bizonygatja a kamerának, hogy a negatív reklám is reklám, képenröhögik a még Danny DeVitónál is részegebben nyilatkozó művésznőt.

"Mindenfajta publicitás csak jót tehet" - magyarázza Abdul a műsorvezetőnőknek nagyívű gesztusokkal, szerinte miért húzhatta le ennyire a mezőnyt zsűritársa. Bár Cowellel való viszonya legendásan a szeretet és gyűlölet szélső értékei között mozog, úgy tűnik, most egyetért vele. Legalábbis az, hogy ilyen állapotban kamera elé mert állni, csak azt jelentheti, neki is mindegy, hogy hogyan, csak képernyőn legyen.

A Youtube videomegosztó oldalt azonnal ellepték a tévéadásból készült videók, köztük egy olyan is, ami egy további interjúrészletet tartalmaz. Ebben Abdul azt bizonygatja, őt aztán senki nem rúgná ki a showból, hisz ő nem csak énekesnő, de táncos-koreográfus is. A felvétel végére a reneszánsz sokoldalúsággal megáldott talentum szórakozott mosollyal réved maga elé, és kis híján elköszönni is elfelejt.