Ágica jól van. Nem is olyan lassan, viszont annál magabiztosabban teszi túl magát kötelezővé az orvoshoz menést, mert ahogy kijött a kórházból, látszott, hogy megbánta tettét és hogy annyira azért nem labilis.
„Hála a jóistennek, mostanában jó napjaim vannak. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy elmegyek pszichiáterhez, aki azonnal megnyugtatott, hogy nincs akkora nagy baj, hiszen magam is ki akarok lépni a gödörből” – mondja határozottan, viszont azt nehezményezi, hogy a magyarok még mostanában is cikinek tartják a pszichológushoz járást, holott mindenkinek szüksége lenne néhány órára, amikor csak saját magával foglalkozik.
Ritka értékes ember
„Nem csak olyanoknak kéne járniuk, akik odáig jutottak, mint én, hanem azoknak is, akik csak úgy érzik, hogy mélypontra kerültek, mert ez igenis jót tesz az embernek. A doki is megmondta, hogy nem vagyok beteg, csak átestem azon, ami történt. Anyukám, barátaim nagyon sokat segítettek, hogy feldolgozzam a dolgokat.”
Ágicának mellesleg a pszichiáter már három kezelés után megmondta, hogy ritka egy értékes ember és hogy ő maga sem érti, hogy tehetett ilyesmit. Most már a Viva műsorvezetője is biztos abban, hogy ilyesmi nem fog többé előfordulni, de hiába ért egyet a lélekbúvárhoz járással, azért nem akar ezentúl rendszeres vendége lenni a doktornak. Mint mondja, elképzelhetőnek tartja, hogy néhány havonta meglátogatja majd, vagy tanácsot kér tőle, ám manapság megint nincs egy perc ideje sem.
„Mostanában megint úgy esek bele az ágyba. Még babonából nem beszélek arról, milyen munkák találtak meg, de ugye forgatom a Szeszélyest, Vivázom egész héten, ráadásul egy ügynökség is felkeresett. Mindemellett meg lakást is keresek. Egyet már találtam a kilencedik kerületben, bár a barátaim most ajánlottak más lakásokat is, amit meg kéne nézzek.”
Mindössze 47 kiló
Utólag már néha ő is megmosolyogja magát, amiért ilyen őrültségre szánta el magát, de a kapcsolatáról Herczegfalvival továbbra sem nyilatkozik, így azt sem tudhattuk meg, hogy sikerült-e megbeszélniük a dolgaikat. Miután őt adások után fizetik, így nem volt szó se betegállományról, se normál szabadságról, csak egyszerűen nem ment be dolgozni.
A bepasizás egyelőre nem tartozik a legsürgősebb elfoglaltságai közé, ám őt is meglepi, milyen kedvesek vele a férfiak, amióta megtörtént a tragédia. „Meglepően állok azelőtt, hogy lennének jelentkezők, pedig egyáltalán nem tetszem magamnak, anorexiás külsőm van, mindössze 47 kiló vagyok” – mondja. - „Már elmentünk egyszer szórakozni, ahol ugyan nem voltam a táncparkett ördöge, de kaptam egy kis levelecskét egy úriembertől, aki csak kézcsókot akart adni, és adott is. Utána még kaptam egy üveg pezsgőt, aztán egy másik srác is odajött, hogy sokkal szebb vagyok, mint a tévében. Szóval nagyon udvariasak voltak a pasik, és nem olyan nyomulósan, hogy azonnal hazavigyenek.”
Ez nagyon kellemesen érintette Ágicát, aki amúgy nem a futó kalandok híve, elmondása szerint még egyéjszakás kalandja se volt soha. „Szeretem kivárni a dolgokat, nem akarok senkit megbántani, de ígérni sem tudok semmit. Talán még nem állok készen a komoly kapcsolatra. Mindenesetre nem hitegetek senkit.”
Még soha nem volt öngyilkos
Ágica sokat szenvedett azért is, mert az egész ország az ő öngyilkosságáról beszélt. Azt állítja, még kórházba szállítás közben kiderült a napilapoknak, hogy őt beviszik, ezért aztán mindenki azonnal megtudta. Pedig úgy véli, könnyebb lett volna neki, ha az ügy nem lát napvilágot. „Még soha nem lettem öngyilkos, nem gondoltam végig ezt az egészet, ráadásul nem is emlékszem semmire. De utána ezen csámcsogott az ország, úgy kellett kizavarni az újságírókat, nem is nyilatkoztam semmit, csak utána, mert próbáltam védeni magam.”
És bár már jól van, azért a szégyenérzet még nem múlt el, ráadásul szorong és tart az emberekről, mert még mindig érdekli, hogy ki mit gondol róla. „Tudom, hogy elítélik, amit tettem. Az igazságtalanság mégis kiborít. Eszembe nem jutott, hogy ebből ekkora felhajtás lesz, ha megint címlapon akarnék szerepelni, akkor választanék egy ismert úriembert és lefotóztatnám magam vele valahol, vagy csinálnék egy cirkuszt, hisz ma már bármivel címlapra lehet kerülni.”
No pornó és az elvesztett bizalom
„Szóval, kitalálok akármit, de pornót azért nem forgatnék. Nem szerethet mindenki. Tudom, hogy kicsit nekem is változtatnom kell a hozzáállásomon. Mostanában sokat olvasok, jelenleg épp a Vonzás hatalma című könyvet, ami nagyon komoly. Ez már a harmadik, amit olvasok. A gondolkodásomon is változtatni akarok.”
Mindezt Ágica a férfiakkal szembeni kapcsolatára is érti, mert tudja, hogy ő is követett el hibákat a Herczegfalvival történt kapcsolatában. „Mindenhol azt hangoztattam, hogy nem vagyok angyal, sajnos elég rossz természetem van, akaratos, nagyszájú, makacs nő vagyok, de azért nagyon sok jó tulajdonságom is van, ha szeretek valakit, annak mindent megadok” – szerinte épp ez lett a kapcsolatuk veszte, hiszen volt barátja is éppen ugyanilyen természetű volt és egyikük sem engedett a másiknak.
„Sokat hibáztunk. Ha újra lesz párom, sokat kell majd harcolnia azért, hogy a dolgok úgy alakuljanak, ahogy kell, mert a bizalmam elveszett a férfiak felé. Azt meg majd meglátjuk, hogy mikor omlik le a jéghegy.”