Hatmillió forint kártérítést ítélt meg Fővárosi Bíróság kedden Alföldi Róbertnek abban a személyiségi jogi perben, amelyet a művész a Villám című színes magazin kiadója, a Gerónia Hungary Kft. ellen indított. A bíróság megállapította, hogy a lap megsértette a színész emberi méltóságához, jó hírnévéhez, a magánélet szentségéhez fűződő jogát, és eltiltotta az alperest a további jogsértéstől.
A lap egyik tavaly augusztusi írásában azt állította a neves színész-rendezőről, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetem tanáraként arra használja fel helyzetét, hogy tanítványaival szerelmi viszonyt folytasson. A felperes keresetében 30 millió forintos kártérítésre és 30 millió forint, az állam javára megfizetendő közérdekű bírság kiszabására kérte kötelezni a magazin kiadóját, további elégtételként kérte a lap egy számának elmaradását is.

Aföldi jogi képviselője Dr. Mester Csaba az ítélettel kapcsolatban elmondta, hogy a bíróság megállapítása szerint a lap megsértette a művész emberi méltósághoz, a jó hírnévhez, a becsülethez, a magánélet szentségéhez fűződő jogát. Ennek fejében a bíróság eltiltotta az alperest a további jogsértéstől, s kötelezte, hogy a Magyar Hírlapban, a Népszabadságban, a Magyar Nemzetben negyedoldalnyi fizetett hirdetésben kérjen elnézést a színésztől, fejezze ki sajnálkozását a történtekért, és fizessen 6 millió forint kártérítést.

"Ami nagyon fontos, hogy a bíróság az ítélet indoklásában kimondta: kell egy komoly visszatartó erő, mert megengedhetetlen az ilyen cikkek megjelenése" - emelte ki.

Dr. Mester Csaba szavai szerint a bizonyítás során sikerült maradéktalanul bemutatni, hogy még ismert és népszerű személyiség esetében is mennyire negatívan befolyásolja egy ilyen cikk a művész pályafutását. Színházi megbízások maradtak el, s míg korábban Alföldi Róbert három osztályban tanított a Színház és Filmművészeti egyetemen, az elmúlt tanévben már nem kapott ilyen felkérést.

Humanitárius célra fordítaná

Alföldi Róbert örömét fejezte ki a bíróság döntésével kapcsolatban.

"Ez minimális elégtétel a történtekért, és nagyon remélem, hogy az ítéletnek visszatartó ereje lesz. Ez is volt az egyik célom, azért kértünk ilyen magas összeget. Természetesen ez nem tudja kárpótolni az embert az átéltekért. De amiért az ember végigcsinálja ezt a nem túl egyszerű dolgot, az pont az, hogy történjen végre valami olyasmi, ami gondolkodóba ejti ezeket az embereket. Remélem, hogy az ítéletnek lesz visszatartó ereje, hiszen még egy nagy cégnek is számít egy ilyen összeg." - fogalmazott Alföldi Róbert, aki hozzátette: hogy a kártérítést mindenképpen felajánlja humanitárius célokra.

Dr. Homolya Róbert, az alperes jogi képviselője úgy vélte, hogy az ítélet eltér az eddigi joggyakorlattól. "Álláspontunk szerint igen nagy összegű kártérítést ítélt meg a bíróság, amit eltúlzottnak tartunk erre a tényállásra vonatkozóan. Álláspontunk szerint sérül a jogbiztonság azzal, hogy a bíróság ilyen eltúlzott kereseti kérelemre, kereseti követelésre ilyen magas összegű kártérítést ítélt meg. Ezért másodfokon mindenképpen megfellebbezzük az ítéletet." - mondta.