horoszkóp

'Nem filózom, amikor festek'

2004.12.11. 02:56
A beharangozó az ígérte, hogy Alföldi Róbert kiállításmegnyitóján "a színház és a képzőművészet szerelmesei, az üzleti élet reprezentánsai és a társasági élet képviselői adnak egymásnak randevút". A Velvet - feladatához híven - lelkesen rámozdult a társasági élet lehetőségére és randizni indult a reprezentánsokkal, de végül festmény-értelmezésből lett okosabb.

Este hét után már meglehetős tömeg mustrálgatja a Sofitel Atrium Budapest Hotel első emeletét elfoglaló kiállítás képeit. A társaság bizonyára tartalmazza az áhított reprezentánsokat, de a Velvet riporterének inkább úgy tűnik, hogy az öltönyös kísérőikkel méltóságteljesen lejtő smukkos matrónáktól a párosan érkező, csípőnadrágban villantó, szolibarna műélvezőkig mindenki megjelent, aki élőben szeretné megnézni magának Alföldi Róbertet. A reprezentánsok mindenesetre valóban jelen kell hogy legyenek, legalábbis erről tanúskodik, hogy az átlagosan négy-ötszázezer forintért megvásárolható képek egy része már a helyszínen, a hivatalos megnyitót megelőzően elkelt.

Meglepő és hosszadalmas

Tekintse meg képeinket!
A büféasztalon vörös- és fehérbor, valamint üdítő és kilóra vásárolható aprósütemény jelenti a vendéglátást. Az úri közönség magához veszi a túlélőkészletet, majd helyet foglal, hogy illedelmesen meghallgassa a prófétai frizurájú MésZáros István, a Gyűjtők és gyűjtemények című folyóirat főszerkesztőjének megnyitóbeszédét. A hosszas és szövevényes eszmefuttatásban MésZáros hosszasan és szövevényesen ecseteli, mennyire nehezen tud megnyitóbeszédet mondani. A közönség eleinte megértő, de huszadik perc táján a figyelem már erősen lankad - a furfangos szónok ekkor "kellene egy külön élet a bürokráciára, basszus!" dörgedelmével azonban ismét felrázza a hallgatóságot. A Velvet tudósítója is felriad, épp időben: ekkor már csak egy tizennyolc éven felüli szóhasználatú, autentikus roma népköltés vár rá, majd végre Alföldi Róbert jut a mikrofonhoz. "Major Tamás mondta, hogy a művészet meglepetések sorozata: Istvánnak ez most sikerült" - zökkenti vissza humorral az megnyitó előtti oldott hangulatba a közönséget.

Málnarózsaszín Britney-spears sapkás negyvenes áll ugrásra készen: "Most jó, most menjünk oda, mert később sokan lesznek" - sistergi barátnőjének izgatottan a megnyitó végén, és elindulnak becserkészni a talpig feketébe öltözött művészt. Szándékukkal nincsenek egyedül, Alföldit folyamatosan érkező és beszélgetni vágyó vendégek veszik körül, bár sokan megelégszenek azzal is, hogy végignézik a kiállított festményeket. Amik egyébként látványosak, lendületesek és bármikor bevállalhatóak.

"Erről hiányzik Jézus"

Réz András egy múlt heti könyvbemutatón úgy fogalmazott: Alföldi képei derűsek és vidámak, míg Klacsman Péter, a Sofitel Atrium galéria vezetője szerint "titokzatos magányosságot sugallnak, megfejtésre várnak". A Velvet úgy döntött, megkérdezi a művésztől, melyiküknek higgyen. "Nem hordoznak mély, filozofikus jelentést, egyszerűen annyit tudnak, hogy jó rájuk nézni. Amikor festem őket, nem foglalkozom a mondanivalóval, nekem ez pihenés." - árulja el nekünk Alföldi Róbert.

A beszélgetést itt egy pillanatra megakasztja egy konszolidált külsejű házaspár, akik az értelmezés nehézségeivel küzdenek:
- Elnézést, mi csak azt szeretnénk tudni, hogy arra a pöttyösre ott miért az van írva, hogy Tapéta, mikor mellette a falon az szerepel, hogy Pieta? Nem értjük, melyik a valódi címe...?"
- Választható - feleli jókedvűen Alföldi, akit ezzel nem lehet zavarbahozni. Az úr azonban nem hajt fejet a művészi szabadság kifejeződése előtt.
- De hát egy Pieta kétalakos kéne legyen...
- Vagy nem. - blöfföl továbbra is huncut mosollyal az alkotó.
- De itt erről hiányzik Jézus! - riposztozik az ősz úr.
- Na jó - adja fel nevetve Alföldi, és elárulja a profán titkot:
- Én tényleg azt a címet adtam neki, hogy Tapéta, csak elírták. Nekem meg tetszett, és így maradt.
A házaspár megnyugodva távozik.

"Látod, erről beszélek" - fordul vissza a festő jókedvűen a Velvet riporteréhez: "lehet értelmet keresni, ha valakinek ez a fontos, de alapjában véve ez egy játék."

Festményt venni bizalmi kérdés

Klikk a képre!
Ennek ellenére Alföldinek fontosak a nézők és vásárlók visszajelzései, bár tisztában van vele, hogy képei népszerűsége részben ismertségének is szól: "Sokszor tapasztalom, mennyi energiát fektetnek abba, hogy eljussanak hozzám, ami jelzés arra nézve, hogy tényleg szeretik amit csinálok. Ez nagyon jól tud esni. Persze azt is tudom, hogy ettől nem kell elájulni: én egy időlegesen ismert figura vagyok, ez is benne van. De ha ezt az ember a helyén tudja kezelni, akkor nem száll el. Nekem a festés elsősorban még mindig hobbi: pihentet és kikapcsol."

Bár a festést könnyedén veszi, a műgyűjtés számára sokkal komolyabb szenvedély: "Ha képet veszel, az olyan, mintha lenne egy új családtagod: a lakásodba fogadod, vele élsz. Ez bizalmi dolog. Én magam is így vásárolok, de azt is megfigyeltem, hogy olyan képeket veszek, amikre jó ránézni." A kiállított festmények alapján sejthető, Alföldinél melyek esnek ebbe a kategóriába, és ezt ő sem tagadja le: "A kedvenc korszakom a harmincas évek: Scheiber Hugó, Vörös Géza, Battyány Lajos festményei... Ez a saját képeimen is meglátszik, de ez nem baj: vállalt dolog, és az se baj, ha mások is észreveszik."

Már mindent tudunk

Kifelé menet végre találkozunk egy valódi reprezentánssal: a magát átlagos középkorú hölgynek álcázó vevő a most vásárolt, Szent Ferenc a Central Parkban című kisebb méretű festményt szorongatja boldogan: "A fiamnak vettem, aki Chicagóban él, ez lesz a karácsonyi ajándéka. Minden rajta van, ami nekem fontos: a park, a felhőkarcolók... és olyan kedves, vidám." A Velvet tudósítója buzgón egyetért, és mindentudóan mosolyog.

Egyébként a kép tényleg kedves és vidám. Szent Ferenc pedig a madarakkal körülvéve egyáltalán nem tűnik magányosnak.