Az eddig halottnak hitt anya cáfolta a korábbi híreszteléseket, miszerint vissza akarta volna kapni a gyerekét. Közben újabb részletek derültek ki arról, milyen körülmények között nyilvánították halottá a nőt két évvel ezelőtt, és kik.

Mentewab Dawit, az etióp nő, aki öthónapos korában elhagyta a gyerekét, mert nem tudott neki megfelelő mennyiségű élelmet biztosítani, tagadja azokat a beszámolókat, amelyek szerint visszakövetelte volna a gyerekét - írja a Sawf.org.

A korábbi hírekkel ellentétben kifejezetten örül, hogy gyerekét végül örökbe fogadta valaki. "Sosem vontam kétségbe az örökbefogadást. Ez egy olyan dolog, amit sosem mondtam. Úgy döntöttem, hogy elmenekülök, minthogy végignézzem, ahogy meghal. Szerintem a lányom nagyon szerencsés emberi lény, hogy egy világhíres hölgy adoptálta. Kívánom nekik mindazt a sikert, amit mindketten megérdemelnek. Nincsenek ellenséges érzéseim iránta." - mondta a gyerek anyja a Bang magazinnak.

Zahara anyja egy képpel Jolie-ról

Az adoptálást egyébként sem lehetne visszacsinálni, mert még a múlt héten, amikor arról szóltak a hírek, hogy az anya a nagymamával közösen követeli vissza Zaharát, nyilvánosságra hozták, hogy az örökbefogadás legális és visszavonhatatlan.

Feltámadt poraiból

Amikor Zaharát adoptálták Mentaweb anyja küldött egy levelet a bíróságra, amiben azt állította, hogy a lánya halott.

"Az Addis Ababa-i bíróság azután fogadta el az örökbefogadást, miután megvizsgálta Zahara nagyanyjának a levelét. A nagyanya bevitt magával a bíróságra három szemtanút, akik mind azt állították, hogy Zahara anyja meghalt, és az apját nem ismerik." - mondta el a Reutersnak Dr. Tsegaye Berhe, a Wide Horizons for Children örökbeadási ügynökség vezetője.

"A bíróság azt is megvizsgálta, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt szociális háttere alkalmas-e az örökbefogadásra." - tette hozzá az ügynökség vezetője.

Volt ez már így

Amikor Madonna Malawiból fogadott örökbe egy kisfiút, akkor azzal vádolták meg, hogy a hírnevét felhasználva igyekszik meggyorsítani az örökbeadási procedúrát.

A kisfiú apja azt mondta, hogy nem tudta, mit írt alá, amikor örökbe adta a gyerekét, később mégis megoldódott a probléma, mert Madonna ügyesen használta az ügyben a pénzét és az ismertségét.