horoszkóp

Pénteken eltemették Anna Nicole Smith-t

2007.03.02. 14:12
Pénten délután eltemették a három hete elhunyt playmate-et: a hetek óta húzódó vita után végül a Bahamákon, fia mellett helyezték a földbe. A rózsaszín virágok közt felravatalozott Smith halála után is pénzt csinált: a szűkkörű szertartásra a médiát is beengedték, persze nem olcsóér'.

Csütörtökön végre elhárult az utolsó akadály a február 8-án elhunyt playmate eltemetése elől: anyja, Virgie Arthur visszalépett a pertől, amit azért indított, mert ragaszkodott hozzá, hogy ő temettesse el lányát texasi szülővárosában. Anna Nicole Smith-t így háromhetes huzavona után március 2-án, pénteken a bahamai Nassauban, fia mellé temették - írja a Reuters.

Rózsaszín virágok és háromszáz vendég

A holttestet péntek hajnalban adta ki az a kaliforniai halottasház, ahol a törvényszéki boncolását és a balzsamozást végezték, ezután magánrepülővel szállították a Bahamákra.

A playmate egyik barátja, Patrik Simpson csütörtökön az AP-nek beszélt a temetés terveiről: "Gyönyörű lesz, olyan, amilyet Anna megérdemel". Pal Atteu, aki már korábban is tervezett ruhákat a modellnek, most halotti viseletét készítette el - igaz, ezt nem sokan látták, mert a család a zárt koporsós temetés mellett döntött. Több száz vendég - családtagok és barátok - vett részt a szertartáson a Mount Horeb templomban, amit rengeteg rózsaszín virággal dekoráltak az alkalomra. A TMZ.com helyszíni beszámolója szerint az egymással egyébként többféle perben álló gyászolók, Howard K. Stern, Larry Birkhead és az anya, Virgie Arthur egyaránt jelen voltak a szertartáson. Arthur egyébként a csütörtöki visszakozás után úgy tűnt, meggondolta magát, mert pénteken délelőtt utoljára megpróbálkozott a temetés megakadályozásával. Erre vonatkozó indítványát azonban a bíróság elutasította.

A modell sötétbarna koporsóját rózsaszín, flamingótollakkal és szalagokkal díszített selyemlepel fedte, és hófehér limuzin halottaskocsi szállította a repülőtérről a templomba, ahová a legszebb hollywoodi hagyományokat idéző vörös szőnyegen vitték be. A temetésre ezután a Lake View temetőben került sor, ez már szűkebb nézőszámmal, mindössze 30 fős családi körben zajlott. Smith tehát - óhajának megfelelően - szeptemberben elhunyt, mindössze húszéves fia, Daniel mellett nyugszik.

Bahama vs Texas

Ezt elérni azonban nem volt egyszerű, az örökösök ugyanis már hetek óta huzakodtak azon, kinek van joga eltemetni Smith-t, és hogy hol is kéne erre sort keríteni. Az ügyben eljáró három bíró öt oldalban fejtette ki véleményét a temetés helye miatt indított perben. Meglátásuk szerint nem vitatható, hogy A. N. Smith világosan kifejezte, hogy a fia mellé szeretné hogy eltemessék. A bírák végül a modell öthónapos lánya, Dannielyn bíróság által kinevezett gyámjára, Richard Milsteinre bízták a döntést, aki szerint "az összes tanú, beleértve Anna édesanyját Virgie Arthurt is, azt vallotta, hogy Anna Nicole Smith Kaliforniában vagy a Bahamákon szeretett volna nyugodni."

Virgie Arthur jogi képviselője ugyanekkor aláhúzta, hogy Anna vágya, hogy a Bahamákon temessék el, sosem volt leírva. "A törvény szerint, ha nincs írásban, akkor meg kell keresni azt az embert, aki jogilag felelős." Aki szerinte természetesen az anya, Arthur, mivel Smith következő legközelebbi hozzátartozója, az öthónapos Danniellynn még nem nagykorú (és amúgy sem volna nyilatkozatképes a témában). "Engedjék meg ennek az anyának, hogy eltemesse gyermekét" - próbált hatni a bírókban lakozó emberre az ügyvéd, figyelmen kívül hagyva, hogy Arthur és lánya évek óta szinte beszélőviszonyban sem volt.

Családi találkozók

A nagymama egyébként kedden találkozott először Dannielynnel, és a beszámolók szerint "könnyek között távozott a házból". A napokban Larry Birkhead az állítólagos másik édesapa is találkozhatott végre a kislánnyal - most először azóta, hogy az azóta már öthónapos gyermek megszületett. Az élettárs-ügyvéd-apajelölt Howard K. Stern és a másik önjelölt apa paparazzó ügyvédeinek sikerült egy különmegállapodást kötniük, így Birkhead végre karjába vehette az öthónapos Danniellynnt, sőt állítólag meg is etethette. "Amint ránéztem, tudtam, hogy az enyém. Az én kisbabám, mondtam. Nagyon hasonlít rám" - számolt be élményeiről az Access Hollywoodnak. Szinte ezzel egyidőben a bíróság elutasította beadványát, miszerint végezzenek DNS-vizsgálatot a gyermeken.<>

Halála után is pénzt keres

Mindeközben Ben Thompson, dél-kaliforniai ingatlanmogul meghirdette azt a házat a Bahamákon, ahol Anna Nicole Smith élt, és Howard K. Stern és Dannielynn még mindig lakik. Stern szerint a ház Anna tulajdonában volt, Thompson szerint azonban ő csak kölcsönbe adta pár éve a modellnek - ez ügyben egyébként jelenleg egy külön per is folyik.

A tmz.com celeb-hírújság szerdán közzétette a hivatalos halotti bizonyítványt. A dokumentum Howard K. Sternt mint adatközlőt említi, saját meghatározása szerint pedig ő a kinevezett végrehajtó, nem pedig Anna ügyvédje, vagy élettársa. Az iraton az elhunyt végzettségét közlő rubrikában az szerepel: "nyolc általános, vagy kevesebb". Korábban egy National Enquirerben megjelent fotó kavart vihart: az újság közzétett fotót, ami a halott Playmate-et a hullazsákban ábrázolja. Később kiderült, hogy a kép valójában hamisítvány.

Anna Nicole Smith halálából nem csak az örökösök akarnak pénzhez jutni: az egyházi közösség, amelynek templomában a temetési szertartást tartják majd, jó pénzért próbálta értékesíteni a közvetítési jogokat. A Sandy Port nevű szervezet kameránként 2000 dollárt kért legolcsóbb belépési díjként, 5000 dollárért lehet élőben közvetíteni az eseményeket - írja a TMZ.com, akik szerint egy fotóügynökség már le is perkált 15 ezer dollárt "különleges hozzáférésért". Az érdeklődőknek egy adatlapon, hitelkártyaszám-megadásával kellett jelezniük az igényüket csütörtök éjfélig.