Film készül Anna Nicole Smith életéről. Bár még csak a napokban keresik a szereplőket, a tervek szerint a mű már júniusban látható lesz.

Már jövő hónapban elkezdhetik forgatni az Anna Nicole Smith életéről szóló filmet Los Angelesben.

Mint Jack Nasser producer a CNN-nek elmondta, már a szereplők válogatásánál tartanak, és akár júniusban bemutathatják a filmet. „A lehető leggyorsabban dolgozunk a produkción.”

A film Smith életét 17 éves korától kezdve mutatja be, és egészen a 39 éves korában, múlt hónapban bekövetkezett haláláig követi az eseményeket. Természetesen szó lesz benne a milliárdos J. Howard Marshallal kötött házasságáról és fia haláláról is.

Klikk!

„Nem a mocsokról fog szólni”, hanem a playmate pozitív oldaláról, mondta a producer akinek nevéhez már sok sikeres tévéfilm kötődik.

Mostani művét azonban elsősorban mozifilmnek szánja, bár valószínűleg tévében is látható lesz majd. Mindenki ismeri őt, mondta, ami azért is jól jön, mert így nem kell fizetni a sztori jogaiért. Anna teljes élete ugyanis a nyilvánosság előtt zajlott, ezért az nem jogvédett gondolja, bár nem lennénk meglepve, ha a főleg halála után feltűnt szerető családi és baráti körből azért valaki másképp látná.

A szereplőválogatás a héten kezdődik, és a főszerepre kapásból két színésznőt keresnek, egyet a fiatalabb és egyet az idősebb Anna megformálására. A felhívás szerint a szerephez tartozik „némi meztelenkedés két rövidke sztriptíz jelenetben”, mert Smith ugye sztriptíztáncos volt Texasban, amikor megismerkedett későbbi férjével, Marshallal.

A napokban dől el az is, ki játszhatja többek közt a húsz éves korában túladagolásban meghalt fiát, Danielt is, erre három szereplőt keresnek, 5, 9 és 16 éves korra, valamint a gondozónőt, aki a holttestet megtalálta.

A filmen egyébként már két éve dolgoznak, és Smith halálával most belehúztak, „sebességbe kapcsoltunk”, ahogy a producer mondta.