Egy vidéki magánklinikán tölti napjait Antal Imre, aki néhány hete bordatörést szenvedett.

Jelenleg egy vidéki magánkórházban lábadozik Antal Imre, aki saját bevallása szerint már nagyon jól van. A műsorvezető nemrégiben megcsúszott a kórház lépcsőjén, miközben pszichiátriai vizsgálatra igyekezett, és eltörte néhány bordáját - legalábbis ez az a verzió, amit a külvilággal megosztottak, Antal Imre ugyanis nyilatkozatban kérte, hogy senkit se tájékoztassanak az állapotáról. Antal Imre a Blikknek elmondta, hogy nagyon jól érzi magát a magánklinikán, ahol jelenleg kezelik. Étlapról választja ki az ebédet, és megengedik neki, hogy a kórteremben dohányozzon. Amikor nem eszik vagy dohányzik, akkor keresztrejtvényt fejt, meg a kertben sétálgat.

Nincs pénze

Antal Imre az utóbbi években többször panaszkodott siralmas anyagi helyzetére, nem egyszer azt nyilatkozta, hogy éhezik. Egy ízben Anettka segítette ki a bajból, aki életjáradékot juttat neki, de hogy a magánklinikát ki fizeti, arról Antal Imre nem beszélt. Valószínűleg itt is az a Baloghné áll a háttérben, aki főállású jótékony milliomosnő, és pár hónapja kitalálta, hogy életét négy gyermeke nevelése mellett Antal Imre támogatásával fogja tölteni. Bár Baloghné Tóth Erika látszólag önzetlenül teszi mindezt, az nyilván nem elhanyagolható szempont, hogy néha bekerül a Storyba meg a Bestbe, sőt a Velvetbe is. Ezen felül visszatérülő hasznot is remélhet a befektetett anyagi tőkéből, hiszen nemsokára könyvet jelentet meg a műsorvezetőről. A könyvet március 11-én mutatják be, és Antal Imre reméli, a bemutatón már ő is jelen lehet.

Sokat beteg

A műsorvezető az elmúlt egy évben nagyon sok időt töltött kórházban. Tavaly májusban az utcán esett össze, és ezért szorult kórházi kezelésre, júniusban pedig kedvenc éttermében, a Paprikában ücsörögve trombózist kapott, és hat hétig kellett feküdnie a kórházban. Antal Imre akkor azt nyilatkozta, nem a halálra, hanem a munkára készül, bár a Magyar Televízó nem tart rá igényt.