A súlyos rákbetegségben szenvedő Antal Imre nemcsak lefogyott és járóképtelen, de súlyos kiszáradás is fenyegette, mikor barátja, Jenei József - a Szeszélyes című műsor producerének sokadszori kérésére - szerda reggel kórházba szállította. Valószínűleg a februári az utolsó Szeszélyes.

Antal Imre ma délelőtt került kórházba - tájékoztatta a Velvetet Oltványi Tamás, a Szeszélyes producere. A művészt jelenleg a SOTE Radiológiai osztályán kezelik. „Tegnap kint játunk nála a munkatársaimmal, és miután láttuk, hogy nagyon gyenge, javasoltuk Jenei Józsefnek, hogy mindenképpen vigye kórházba, mert kezelésre van szüksége. Túl kevés folyadékot is vett magához, ezért - bár nem vagyok orvos -, úgy ítéltem meg, infúzióra is szüksége lesz.

Klikkeljen Antal Imréért!

A producer elmondása szerint Antal Imre annyira le van gyengülve, hogy segítség nélkül már nem is tudja elhagyni az ágyat, egyébként is "iszonyatosan lefogyott, mert keveset eszik". „Mivel , elképzelhetőnek tartom, hogy a februári műsor lesz az utolsó. Nyilvánvaló, hogy nélküle nem lehet tovább csinálni."

Oltványi mindezek ellenére optimista, bár azt is bevallotta, hogy látja az „élet korlátait." A nagy médiaérdeklődés miatt egyelőre nem látogatható a művész. Annyit azonban megtudtunk a producertől: már többször javasolta Jeneinek, hogy szállítsa kórházba Antalt, de csak most sikerült elérnie.