"Settenkedő, nevét el sem tagadhatja, annyira fél attól, hogy felismerik. Mikor megjelent egy csendes budai étteremben - két vendég és a pincér - azonnal magára húzott egy paravánt. Talán nem akarta, hogy lássuk, hogy maximum 22 éves barátnője jelenlétében megállás nélkül telefonál?" - tette fel költői kérdését a Velvet egyik feljelentője.
Mikor felhívtuk Bakács Tibort, hogy ellenőrizzük a hír valóságtartalmát, leginkább indulatával találkoztunk: "Ez hír magának?! Nem szégyelli magát!? Az nem hír, hogy a feleségem elhagyott? Ezt nem tudta? Arra nem gondol, hogy a gyerekeim majd olvassák ezt? Keressen meg, szerzek magának egy jobb állást" - kelt ki magából, majd nyomatékot adva szavainak, lecsapta a telefont.
Bakács Tibor viszonya a sajtóval régóta nem felhőtlen. Szerinte Megasztáros és egyéb, sok pénzzel és ismertséggel járó szereplésének lett az a következménye az, hogy a komoly média már nem tart igényt írásaira. Azóta egy pozsonyi újságnak írogat, amit nagyon élvez, mert szerinte az ottlakó magyaroknak még nincsenek "rettenetes-borzasztó-félreértelmező" áthallásaik. Ráadásul Csiszár Jenővel és Wahorn Andrással közösen beadott műsorterv pályázata is elvérzett egy tévécsatorna műsorválogatásán.
|
Bakács ma már nem szeret újságíró lenni és csalódott a hazai sajtóban is. Jelenleg a pozsonyi lap mellett könyvet ír, a Hunnia Filmstúdiónál producerkedéssel kívánja megváltani a filmipart, és inkább Kazincbarcikán csinálja a kultúrát.
Még több a velveten
- Melyik a legjobb minihíresség?Törpe Michael Jackson, miniatűr Marilyn Manson, és még sokan mások: Amerikában egyre népszerűbbek a miniimitátorok.
- Késes, kardos bandaharcot hozott össze a bosszúálló barátnő16 ember aprította egymást Észak-Angliában, miután egy 21 éves lány felbőszítette a bandákat, összesen 30 év börtönt kaptak.
- A H&M lopott, magyarázkodott, most jóvátesziEgy atlantai hirdetőtábla-feliratot nyúltak le. Először tagadták a dolgot, most viszont menhelynek adják bevételük egy részét.



