Czanik Balázs megmozgatta a népet, felajánlotta a ruhakollekcióját, öntözött és magasra emelt lábbal pózolt. Tóth Tibi nem ugrált, de nem is tudta megmondani melyik lány nyerje a vizespólóversenyt.

Kövezzenek meg érte, de én tényleg nem tudtam ki az a Czanik Balázs. Így amikor beléptem a Testnevelési Egyetem alagsori tornacsarnokába, ahol valami furcsa, egészséges cuccokat forgalmazó termékbemutató mellett kábé százötven nő ugrált a bömbölő zenére, és a pódiumon egy gumimaci mutogatta a végrehajtandó feladatokat, meglepetésemben azonnal kifordultam, és egészen az Alkotás útig szaladtam, hogy nyilván ez mégsem az a rendezvény, amire minket hívtak.

Meg is volt rá az okom. A meghívóban, amit kaptunk az állt, hogy ez egy vizespóló-verseny lesz, ahol a Czanik Balival együtt ugráló lányokat majd jól lefröccskölik és a Hooligansos Tóth Tibi meg megmondja melyiküknek a leghetykébb a melle.

Valami olyasmit vizionáltam, mint amikor a Flash Dance-ben ráömlik a víz a nőre, ami látván a csarnokot már nem igazán tűnt lehetségesnek, ráadásul a Tóth Tibit se láttam legalább egy éve és nem tudtam, hogy hízott tíz kilót (a fotósunk szerint persze fogyott).

Mikor sokkolva a ténytől, hogy jó helyen jártam, visszatértem a terembe, már tényleg ott pörgött a Tóth Tibi az első sorban ugráló lányok között, valami helyi tévé és néhány fotós vette körül, így elsunnyogtam a pódiumig, amin ezek szerint mégse egy gumimaci, hanem maga Czanik Bali kiáltotta headsetjébe a feladatokat. Onnan aztán egészen közelről figyelhettem, mi is történik.

Vizes, nedves és száraz képek!

Az igazi spriccparti

Ez egy ingyentorna, ebből kifolyólag nem kell magyaráznom, hogy a környező utcákban nem hemzsegtek az SLK-k, tényleg rengetegen voltak, mindenféle korosztályból, és ott ugráltak. Az egész rettenetesen abszurdnak és szomorúnak tűnt, elképzelni se tudtam, hogyan lesz vonzó a negyvenéves nénike, mikor majd Tóth Tibi és Czanik Bali lespricceli őket a Bali által forgalmazott rózsaszín, mágneses térben oxigénnel dúsított ivóvíz alapú itallal. Hm.

Voltak persze jó nők, csak nehéz volt őket kiszúrni a tömegben. A stroboszkóp nekem kicsit hiányzott, amúgy Czanik Bali meg a bömbölő tüctüc igazi nosztalgikus emlékeket ébresztett bennem valami olyasmi iránt, amiben sose vettem részt. Ahogy instruált fentről és néha a magasba rúgott rövid, izmos lábaival az mindenki számára olyan volt, mint egy energetizáló szexuális ajánlattétel a Bankban, épp csak hogy nem dobott be egy partidrogot, miután merészen belenézett a kamerába.

Az van, hogy ez a Czanik Bali igazán ügyesen űzi az ipart, még az is előfordulhat, hogy szerencsétlen kis országunk kénytelen lesz még egy fitnesszgurut a hátára venni, remélem a csaja egyelőre nem kerül elő. Már együtt is főz a Benke Laci bácsival, sőt huszonhét évesen saját ruhakollekciója is van, hogy legyen miben ugrálni a Capoeira Aerobic óráin, amin feltehetően minden capoeirát valaha látott vagy űzött ember elájulna a döbbenettől.

Locsolófiúk

Czanik hajtotta hát a népet és néha megindult Tóth Tibivel, hogy lányokat fröcsköljenek. Úgy néztek ki, mint a vidéki srácok az első locsolóversenyükön, ahol egyetlen igazi céljuk a májusfa ledöntése. Persze az egész elképzelés már ott hibádzott, hogy ki az az idióta, aki melltartó nélkül ugrál másfél órát? Ha meg van rajta melltartó, akkor ugye nem lehet vizesen se látni semmit. Csak egy nő ment kombinéban az edzésre, azt viszont nem fröcskölték le.

Az új Norbi és az ő rajongói

Mégis az esemény legvégén jött az igazi döbbenet, amikor eredményt hirdettek. Megkérték az összevizezett lányokat, hogy sorakozzanak fel előttük, akadt vagy húsz, aki meg is tette. Volt egy piros ruhás kislány, aki mindent megtett volna azért, hogy észrevegye a Tóth Tibi, a végén úgy nyomta az edzést, hogy még a haját is kibontotta, ám most nem tűnt huligánnak a Hooligan.

Fiúban akarják csinálni

Választani viszont egyáltalán nem tudott, soha életemben nem láttam még ilyen szerencsétlennek, csak feszengett a lányok között, mikor Czanik Bali valami igazán furcsa ötlettel állt elő. Azt mondta, menjen oda hozzá az, aki a legjobban szeretné, hogy lelocsolja az oxigénnel dúsított löttyel.

Persze még belőlük is voltak vagy tizenöten, ő elkapta a legelsőt, lelocsolták, kapott ruhákat a Czanik kollekcióból, meg puszit és le is fotózták, ahogy vizesen pózol. Megható volt. Aztán a Czanik Bali elmondta a zárómondatot, ami bearanyozta az estét. "Jövő héten ugyanezt akarjuk csinálni fiúba." Akkor Groovehouse Judy (akit valaki Judy Neronak értett) fog zsűrizni, meg a Papp Lili, aki Miss Balaton volt. Sok sikert hozzá.