Három lakó került a vasárnap éjjeli Bárharcban a kiesés szélére. Ricsi, Péter, és Évi, azaz Baukó Éva között kellett a nézőknek döntenie, csak egyikük térhetett vissza a játékba. Évi mindent megtett a bentmaradásért, a Bár 2.0 nézőit - egyebek mellett - hosszú combjával állította maga mellé.

Úgy döntöttek a Bár 2.0 szerkesztői, hogy három játékost versenyeztetnek a vasárnap éjjeli párbajon, és közülük csak egy térhet vissza a házba. Peti, Ricsi és Éva küzdött a nézők jóindulatáért. Utóbbi bedobta a hosszú comb fegyvert, és talán ennek is köszönheti, hogy végül a nézők nagy része úgy döntött: szeretné, ha még egy ideig ő szerepelne a képernyőn.

Ricsit Tomi és Duda várta volna vissza a játékba, mivel őt tartják a legjobb munkaerőnek, bár Duda Peti társaságát is hiányolni fogja. Escobar Petinek szurkolt, akivel Baba is szívesen játszott volna tovább. Évit a maradék társaságból csak Zsófi várta vissza, és mint kiderült az ő fohászai találtak meghallgatásra a szavazatok összesítésekor. Évit a szavazók 44%-a választotta, 35%-kal Petié a második hely, míg Ricsi a szavazatok 21%-át gyűjtötte be.

A kiszavazás egy kialakulóban lévő románcnak is véget vetett, mert az előző napon Peti És Évi között szikrázott a feszültség, és egy csók is elcsattant közöttük a vécében. Baukó Éva másnap úgy kommentálta az eseményeket, hogy fogyasztottak némi alkoholt, és ennek is köszönhető az érzelmi kitörés, de azért bevallotta, hogy Peti jól csókol.

A nézők megfigyelhették, hogy Kustánczi Lia alig jutott szóhoz, főleg Majka hangját hallhattuk a műsorvezetők közül. Nem tudjuk, hogy ez csak véletlenül alakult így, és Majka egyszerűen ledumálta Liát, vagy a volt playmatet sorozatos bakijai miatt nem nagyon engedték szóhoz jutni a szerkesztők.