Bálint Antónia terhes, az apa minden bizonnyal Földesi-Szabó László, aki a jelenlegi barátja, de Hajdú Péter ettől függetlenül örül.

Több forrásból is úgy értesült a Blikk, hogy az egykori modell négy hónapos terhes. Mint ahogy az köztudott, Antónia már régóta szeretett volna babát, ezért a Blikk értesülései szerint már előző kapcsolatában, Hajdú Péter idején is szedett terhesvitaminokat.

Hajdú nem a gyerek apja

Hajdú Péter úgy kommentálta a hírt, hogy nagyon örül, hogy exbarátnője teherbe esett, hiszen már régóta vágyott erre, majd gyors fejszámolás után azt is megmondta, hogy egészen biztosan nem ő a gyerek apja, mivel ők öt hónapja szakítottak, Antónia pedig jelenleg négy hónapos terhes.

Alapítvány elnöke az apa

Az apa, az Egymást, Egy-Másért alapítvány elnöke, a lapnak nem erősítette meg a hírt, de nem is cáfolta, mindenesetre nem csapta rá az érdeklődő újságíróra a telefont. Annyit mindenesetre tudni lehet, hogy Bálint Antónia nem sokkal szakítása után ismerkedett meg új barátjával.

Segít az alapítványnak

Bálint Antónia egyébként nem sokkal szakítása után, októbertől vesz részt aktívan az alapítvány családsegítő munkájában, mely hátrányos helyzetű embereken próbál segíteni, gyerekotthonoknak és egészségügyi intézményeknek gyűjt, Antónia pedig az arcát adja a tevékenységhez. "Voltam már velük gyerekotthonokban, a fellépéseiken is segítek nekik: egyrészt a színpadon, másrészt pedig a szervezésben. Ehhez külön jól jön az egyetem, a PR-szak, amire amúgy is járok" - mondta korábban lapunknak.