horoszkóp

Batiz András apa lesz

2006.02.02. 10:06
Batiz András és felesége Debre Krisztina gyermeket vár. A kormányszóvivő kislányt szeretett volna, de annak is végtelenül örül, hogy kisfia lesz.

Gyermeket vár Batiz András felesége, Debre Krisztina, írta a Színes Bulvár Lap. A párt a Filmszemle nyitórendezvényén látták együtt. A lap szerint a kormányszóvivő felesége le sem tudta volna tagadni terhességét, hiszen akkora volt a hasa.

Sokáig volt rosszul

Debre Krisztina és Batiz András a Fókuszban ismerkedtek meg, ahol felesége főleg romákkal kapcsolatos műsorokat készített. A pár 2005 nyarán házasodott össze, és bár azóta már sejteni lehetett a terhesség hírét, hivatalosan nem erősítették meg. Az ötödik hónapban járó Debre most azonban már elárulta a lapnak, igaz, most már le sem tudja tagadni a trónörökös jövetelét, hiszen - mint elmondta - pár hét alatt akkorát nőtt a hasa. A három hónapig tartó rosszullét után szerencsére mostanra jól van.

Első unoka

Bár Batiz András kislányt szeretett volna, nagyon örül, hogy kisfia születik. Mind a volt fókuszos műsorvezető, mind roma származású felesége családjában is ez lesz az első unoka, így hatalmas a boldogság a szülőknél is.