BB Évi pornózni akar

2005. június 3., péntek 11:57
Párkányi Évinek, az első Big Brother győztesének nem sikerült befutnia a médiában, és most a sok megpróbáltatás után a pornószakmába vágyik, Kovival szeretne együtt dolgozni.

A huszonnégy éves kaposvári lány a pornózás felé az első lépést már a valóságshow alatt megtette, hiszen ő volt az első magyar nő, aki élő adásban szeretkezett (emlékeznek, Renátóval).

Szegény Évi, szegény Feri

BB Évi tizenhat milliós főnyereményét már rég elverte, súlyos depresszióba esett, és elmegyógyintézetben kezelték. Nemrég öngyilkossági kísérletet követett el, de túlélte. BB Évit mostanában elhízva, félcentis hajjal láthattuk a tévében. Jelenleg teljesen visszavonultan él Kaposváron édesanyjával, de végre talált magának egy párt, Ferit, akivel fél éve vannak együtt - kisebb-nagyobb megszakításokkal.

A Blikknek azt nyilatkozta, barátja mindenben segíti és megérti, ezért reméli, új pénzkereseti tervében, a pornózásban is támogatni fogja. Párkányi Évi a Blikknek azt nyilatkozta, az egyik legismertebb pornóproducernél, Kovinál fog munkára jelentkezni. Mielőtt még belevágna, szeretne szakmai tanácsokat kérni egy tapasztalt pornósztártól.

Lehet, hogy nem kéne

Őszintén bevallotta, hogy azért érdekli a pornózás, mert sokat lehet vele keresni. Talán majd ha beszélt egy-két pornóssal, rájön, hogy ez nem feltétlenül van így. Kovi is hasonlóan vélekedik: úgy véli, a lány csalódna a pornószakmában, mert az még tökéletes mentális állapotban is nagyon megviseli az embert. A pornóproducer a Blikknek elmondta: különösen veszélyes lehet, ha valaki kétségbeesésében menekül ebbe a műfajba.

A valóságshowk világából eddig még nem igazolt át senki a pornóiparba, ám az ellenkező irányú mozgásra volt már példa: a Való Világ Pandorájáról a műsor alatt derült ki, hogy erotikus filmekben szerepelt.

Shopline

  • Up All Night
    One Direction: Up All Night Ár: 3790 Ft − 15% Kedvezményes ár: 3222 Ft
  • Abigél
    Abigél Ár: 1490 Ft − 15% Kedvezményes ár: 1267 Ft

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Nyári szüneti ajánlatok Hamarosan itt a nyári szünet, tekintse meg ajánlatainkat! 2.500 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés