A súlyos pszichés problémákkal küzdő Párkányi Éva a Blikkel osztotta meg rögeszméit arról, hogy az egész világ ellene fordult. A 25 éves nőtől a gyámügy elvette kisfiát, mert állapotából adódóan képtelen az ellátására. Csakhogy Évi valójában már annak eldöntésére sem képes, hogy akarja-e vissza a gyereket vagy sem - ezzel hálás alanya a bulvárlapoknak.

A Big Brother első nyertese, Párkányi Éva egyre súlyosbodó pszichés állapotának köszönhetően hetente nyilatkozik egymásnak ellentmondó dolgokat, amiket a Blikk boldogan tesz közkinccsé. A lánytól családja a gyámügy bevonásával elvette kisfiát, János Noelt, mert állapotából adódóan képtelen az ellátására, legújabb pasija is otthagyta, pedig nemrég még gyereket akartak szülni, most pedig saját anyját vádolja azzal, hogy tönkretette az életét.

Azannya

A BB-nyertes szerint anyja tehet róla, hogy ő elköltötte a valóságshow-n nyert 16 millió forintját, és különben is csak kihasználta. Az asszony sorozatos veszekedéseik miatt már el is költözött abból a házból, amit Évivel együtt építettek, és úgy érzi: bár az egész családdal együtt segíteni akart súlyos beteg lányán, Évi nem fogadja el a közeledésüket.

Fogalom nélkül

Évi a lapnak a szokott módon zavarosan nyilatkozva kifejtette: szeretné visszakapni a fiát, de ehhez munkát kéne találnia, amihez viszont nincs kedve, szóval jobb is ez így, hogy a nagynénjéék nevelik a kicsit. A lányt legutóbbi élete szerelme, a vezetéknév nélküli, csak Tibiként emlegetett munkanélküli állítólag depressziós rohamai miatt hagyta el. Két éve BB Évi idegösszeroppanással, öngyilkossági kísérlet miatt került kórházba, azóta gyógyszereket kellene szednie állapota karbantartására, de anyja szerint erre sem képes.