A 2005-ös Megasztár álompárja három év után különvált. A szakítás oka nem egy harmadik, egyszerűen csak „elfáradt” a kapcsolatuk.

Több hét beszélgetés után döntött úgy Bartók Eszter és Caramel, hogy véget vetnek három éve tartó kapcsolatuknak. "Igazából már több mint egy hónapja nem vagyunk együtt” – jelentette ki az énekesnő a Fókusz kameráinak, Caramel pedig hozzátette, most már úgy érezte, el kell mondaniuk. És úgy érezték, ezt a Fókuszban kell megtenniük – legalábbis a műsorvezető Barabás Éva szerint.

A szakításnak konkrét oka nincs, egyszerűen csak „valami végleg elfáradt” – fogalmazott Bartók. A több hete meghozott döntést eddig titokban tartották, így még a barátaik közül is van, aki a mai adásból tudja meg a hírt. A két énekes azt is kijelentette, hogy most először és egyben utoljára nyilatkoztak a szakításról, ezután pedig azt szeretnék, ha az elkövetkező hetekben csak szakmai életükkel foglalkozhatnának. Ebben továbbra is részesei kívánnak lenni egymás tevékenységének: eddig is készültek közös számaik, és ezután is szeretnének még együtt dolgozni.

„Nagyon fontos és szép három évünk volt együtt, és semmiért nem haragszunk egymásra” – szögezte le a pár egybehangzóan a műsorban, havas városligeti vágóképekkel kísérve. Valamint hogy emberileg ettől még továbbra is szeretik egymást: „Nagyon-nagyon jóbarátként tekintünk a másikra”.

A pár három éve, a Megasztárban ismerkedett meg, még az adás alatt össze is költöztek, Caramel pedig kijelentette, számára Bartók élete szerelme, akitől gyereket szeretne. Azóta mindketten elkészítették saját lemezüket, Caramel 2007 nyarán jött ki Újrahangolva című második albumával, Bartók Eszternek pedig pár hete jött ki szintén második, Indigó című cd-je. A pár szinte a kezdetektől fogva együtt is élt, az albérletek után tavaly költöztek be a Caramel Megasztáros nyereményének részét képező - több mint másfél éves késéssel átadott - lakásba.