A terhessége alatt felszedett tizenhárom kilót mindössze öt hét alatt leadta Victoria Beckham. A 31 éves énekesnő fogyókúráját algapakolásokkal egészítette ki, így rekordidő alatt visszanyerte alakját.

Victoria Beckham februárban szülte meg harmadik gyermekét, Cruzt, majd rögtön nekilátott a fogyókúrázásnak. Az énekesnő könnyű, spanyol ételekből álló diétáját algapakolásokkal egészítette ki.

Kicsit büdös, de majd megszokja

Az itthon 5-10 ezer forintba kerülő kezelés során az alany testét furcsa szagú, barnás pasztával kenik be, mely szárított tengeri algából és más növényekből készül. Ezután átlátszó fóliával csavarják be a testet, majd törölközőkkel takarják be, hogy átmelegedjen a kezelt terület. Az algapakolás eltünteti a narancsbőrt, karcsúsítja a testet és feszesíti a bőrt.

Csontkollekció

David Beckham neje hetente kétszer csavartatta magát algába és fóliába, így sikerült leadnia tizenhárom kilót. Persze az is elképzelhető, hogy a korábban többször is anorexiával vádolt, gyanúsan sovány énekesnő egyszerűen csak nem evett, és az algára fogta a dolgot.

Az angol háziorvosok szövetségének szóvivője, Sarah Jarvis vitatja az algapakolás áldásos fogyasztó hatását. A Daily Mirrornak nyilatkozó Jarvis szerint a testtekercselés erősen vízhajtó hatású, és a kezelésenként mérhető egykilós súlyveszteség egyszerűen a szervezetből távozó víznek tudható be. Szerinte a tekercselés után mindenki visszanyeri eredeti súlyát, ha elég sok vizet iszik.