horoszkóp

Halle Berry mindent vitt

2005.01.10. 12:12
Halle Berry válása után mindent megkapott, amit a bíróságon volt férjétől, Eric Benettől követelt, csak a gyereke nem kellett neki.

Hiába az örök hűség

Az egykor még boldog házasságban élő pár 1999-ben találkozott egy HBO film bemutatópartiján. Két évvel később, 2001. január 24-én házasságot kötöttek, de nem csináltak belőle túl nagy felhajtást. A férj hűtlenségéről szóló pletykák ellenére – állítólag szexmániás volt - Berry 2003. októberéig kitartott Benet mellett. Ekkor hivatalosan is különváltak, de a válási papírokat csak áprilisban adták be, arra hivatkozva, hogy túlságosan különböznek egymástól.

Halle Berrynek ez már a második tönkrement házassága. David Justice baseball sztárral kötött házasságának 1996-ban lett vége.

Berry kapja

#alt#
Halle Berry

A harminchárom éves Benet júniusban újra bíróság elé állt, mert meg akarta változtatni a házasság előtti, anyagiakról szóló egyezményüket. Most hétfőn azonban a Los Angeles-i bíróság jóváhagyta a válást és érvényben tartotta a házasság előtt kötött szerződést, miszerint minden vagyon Halle Berryt illeti.

A bírósági iratokat nem hozták nyilvánosságra, de a Celebrity Justice nevű lap szerint a harmichat éves Berry szinte mindent megkapott, beleértve Beverly Hills-i luxusotthonukat, és természetesen minden vagyont, amit ő vitt a házasságba.

Benet továbbra is a kaliforniai Studio Cityben lévő szerény lakásában fog lakni. A milwaukeei születésű férfi állítólag semmilyen anyagi támogatást nem kap majd volt feleségétől, és a színésznőnek semmi kötelezettsége nem lesz Benet tizenöt éves lányával, Indiával szemben sem, pedig vele nagyon megszerették egymást amíg a házasság tartott.

Látható

A felettébb szexis Berryt 2005-ben négy filmben láthatjuk majd. A márciusban kijövő Robots című filmben, majd a Nappily Ever After című romantikus vígjátékban, aztán a Foxy Brown blaxploitation-feldolgozásban és a The Guide című pszichothrillerben.