Katrina Darrell tisztában lehetett vokális adottságaival, ezért ment bikiniben énekelni az American Idol tehetségkutató válogatására. Hangja hiányába csak egy női zsűritag mert belekötni, és az adás után ki is derült, tényleg nem az számít: Las Vegas-i klubok máris versenyeznek, ki szerződtesse a Bikini Girlt.

Erős kezdéssel indult az American Idol nyolcadik szériája a múlt héten, amikor az arizonai Phoenixben rendezett meghallgatásra a húszéves modell, Katrina Darrell bikiniben érkezett. Az adás után Bikini Girl néven elhíresült versenyzőnek hangja ugyan egy oktávnyi sincs, öltözéke azonban sikeresen emelte ki azt, amije van, ez pedig már másnap szerződési ajánlatokat hozott neki.

A lány a Vision of Love című Mariah Carey-dallal készült a versenyre, és igen hasznos, hogy ezt a felkonferálásban elárulta, mert a hallottak alapján senki nem jött volna rá. A férfi zsűritagokat, Simon Cowellt és Randy Jacksont ez nem zavarta az igennel szavazásban, Kara DioGuardi dalszövegíró azonban nem bírta szó nélkül hagyni a tényt, hogy a lánynak nincs hangja: összehasonlításként még el is énekelt pár sort az eredeti számból. Darrell ettől nem omlott össze, értetlenséget színlelve állt DioGuardi kifogásai előtt, majd úgy vélte, dehát ez semmivel sem volt jobb, mint az övé.

A férfi zsűritagok az affért csak akadékoskodásnak és női féltékenységnek vették, és továbbjuttatták a fahangú versenyzőt a következő, hollywoodi fordulóba. Az Extra tévéműsor információi szerint Darrellnek már akkor is bejött a húzás, ha Hollywoodban végül kiszórják: pár Las Vegas-i klub ugyanis ezerrel nyomul, hogy megszerezzék a tévéműsortól a lány elérhetőségeit. Egyelőre egyszeri alkalommal, egy parti háziasszonyaként számítanak rá, ha azonban igaz az egy estére felajánlott 20 ezer dolláros (több mint 4 millió forintos) tiszteletdíj híre, akkor az erősen megdobja a 15 perces hírnév árfolyamát.