horoszkóp

Döbbenet: szófogadóan ül Obama kutyája!

2009.04.15. 15:50
Mivel Bo, az Obama-család vadiúj Elnöki Ebe nem szólalt meg még a nagyhírű US Magazine kedvéért sem, a lapnak be kellett érnie Amerika első számú kutyájának személyi trénerével! Lélegzetelállító hírek a kedden beiktatott First Dog életének első hivatalos napjaiból! Már szépen ül!

Amerika elsőszámú állata jelenleg az elnöki család vadonatúj kutyája: a féléves portugál vízikutya már közel egy hete lakik a Fehér Házban, kedden hivatalos sajtótájékoztatón mutatták be a médiának, most pedig megtudhattuk, hogy a kis állat – teljes nevén Bo Obama – milyen ügyesen ül és fekszik.

Mivel a US Magazine nem volt képes elérni azt, hogy Bo közvetlenül nyilatkozzon nekik – és itt most nem is említenénk a Velvetnek annak idején interjút adó Steiner Özgét –, a lap ezért közvetlen családtagjai és munkatársa megszólaltatásával próbált jellemfestő leírást adni az Elsőszámú Kutyáról. Apja, Barack Obama szerint „valódi sztárkvalitásokkal rendelkezik. Lássuk be, igazán pofás kiskutya” – tört ki az elégedettség az amerikai elnökből, miután kedden újságírók előtt, hivatalosan is megsétáltatta családja új tagját a Fehér Ház kertjében.

Hihetetlen! Bo Obama már az elnököt is pórázon vezeti!

Barack Obama valódi államférfihoz méltóan természetesen az Elnöki Ebbel való kapcsolattartásra is dolgozott ki stratégiát, amit megosztott a lappal: „Az ágyamba nem feküdhet be. Ezt már jóelőre kikötöttem”. Az elnök persze nem csak kutyájával, de családjával is következetes: „Felváltva, minden családtag feladata lesz a kutyasétáltatás” – árulta el az újságíróknak, hozzátéve, ez alól ő maga sem kivétel. A témában ugyan nem nyilatkozott az összes családtag, de egynegyedük igen lelkes: „Imádom! Tökéletes!” – nyilatkozta az elnök tízéves lánya, Malia.

A lap természetesen Bo közvetlen munkatársát is megszólaltatta. Dawn Sylvia Elnöki Kutyatréner elárulta, hogy nagy tapasztalata ellenére is kiemelkedő képességű egyedet ismert meg Bo Obama személyében, aki: „tipikus kölyökkutya, állandóan játszani akar, és néha rájön az ötperc, ahogy az a kölyköknél lenni szokott. De – pedig rengeteg kutyát képeztem már ki – azt kell mondjam, Bo hihetetlenül okos és tanulékony, magától rájön dolgokra, és kiváló a memóriája. Már nagyon szépen ül és átfordul, mindent nagyon szófogadóan megcsinál. Ismeri a „nem szabad!” parancsot, és megérti a „vár!” felszólítást is”.

Bo Obama Art Stern kutyatenyésztőtől került az elnöki családhoz, aki szerint a First Dogot képességei a legnagyívűbb karrierkilátásokkal kecsegtetik: „Nagyon aktív, okos, nyugodt és alkalmazkodó, és ezek a tulajdonságai alkalmassá teszikrá, hogy nagyon jó kutya legyen a Fehér Ház mindig nyüzsgő, mozgalmas és izgalmas környezetében”. Bo Obamának, az amerikai kutyák celebjének természetesen máris van weboldala, saját címszava a Wikipédián, és viccesebb kedvű politikai tanácsadók talán a hivatalos Twitter-oldal lehetőségét is hamarosan felvetik majd. Nem hivatalosan természetesen ez már többeknek eszébe jutott.

Ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államok választóit erősen megosztja a fekete-fehér állat: a USMagazine szavazásán több mint 49 százalékuk nyilvánította ki nemtetszését, ami 19476 szavazatot jelent az Elnöki Ebet zabálnivaló cukiságnak találó kicsit több mint 50 százalékos, azaz 19769 szavazattal szemben.