Bombera Krisztina, a TV2 műsorvezetője alig kéthónapos kisfiával úszóleckéket vesz, néha átugrik vizsgázni a Jogi Egyetemre, alapvetően pedig remekül érzi magát.
"Nagyon jól vagyunk, nem is tudom kifejezni, mennyire: egy más minőség, másfajta élet ez. És természetesen minden alárendelődik a kicsi igényeinek" - mondta érdeklődésünkre a TV2 műsorvezetője.

Családját óvja a nyilvánosságtól

Bombera Krisztina elfogultnak tartja magát és ezért "kicsit röhög is magán", mégis úgy gondolja, hogy "még sosem látott ilyen szép gyereket, mint az ő kisfia". Noha néhány női lapban már megjelentek róluk közös fotók, szigorúan különválasztja a családot és munkát; kisfiát a jövőben óvni akarja a nyilvánosságtól. Filozófus férjével például nem szerepelnek a lapokban, s mint mondta "nem kell azért bohócot csinálni a másikból is, mert az ember bohóc".

Szülés szürkületben

Közel két hónappal a szülés után arról faggattuk a műsorvezetőt, valóban alternatív módon, úgynevezett gyertyás szüléssel hozta-e világra gyermekét. Kiderült, hogy az esemény teljesen hagyományos módon zajlott, a különbség pusztán annyi volt, hogy kilenc hónap sötétség után a kisbaba nem a vakító neoncsöveket pillantotta meg először, hanem a békés félhomályt.

Figyelmes szupermen

Jelenleg heti két alkalommal úszómesteri instrukciók mellett zajlik a fürdetés a család "teljesen fapados", extrákat nélkülöző kádjában. A kisbaba állítólag nagyon élvezi az úszkálást, egyébként édesanyjával sok zenét hallgat, az apuka pedig verseket olvas neki. "Ha hajlandó vagyok belátni, hogy nincs benne semmi különös - ami persze nem igaz, mert ő a szupermen - akkor azt mondanám, hogy nagyon figyelmes baba" - jellemezte kisfiát a TV2 munkatársa.

Jogi vizsgák és várható visszatérés

Bombera Krisztina közel lakik a jogi karhoz, így az éppen aktuális vizsgaidőszakban általában csak átugrik vizsgázni, és ha közben a nagymama jelzi, hogy a kicsi ébredezik vagy netán elkezdett sírni, már otthon is van. Jóllehet anyaként praktizáló csoporttársai szerint ez most a legkönnyebb időszak - hiszen a baba még nem indul felfedezőútra a lakásban -, Kriszta mégsem aggódik: "Ha sikerül ez a vizsgaidőszak, örülök, ha pedig nem, hát nem."

Végül elárulta, hogy még maga sem tudja, mikor tér vissza a képernyőre, annyi biztos, hogy a nyáron semmiképp sem. "Nincs hiányérzetem, és nem írtam bele a naptáramba, mikor kezdek újra dolgozni. Most a kisfiam a legfontosabb és így vagyok boldog" - mondja, és a hangjában bujkáló elégedettség megerősíti a mondottakat.