Közeleg a 22. James Bond-film, a Quantum of Solace bemutatója (itthon az elég hülyén hangzó "A quantum csendje" címen játsszák majd november 13-tól), ahol két újabb bombázó csaj domborít majd a 007-es oldalán Gemma Arteton és Olga Kurylenko személyében. Egyelőre egyikük sem túl ismert, de voltak ezzel már így páran Bond-lányként, akik aztán befutottak a szereppel. Persze nem mind a nyolcvanhárom: ennyi szexi női szereplő vette körül ugyanis Őfelsége Titkosügynökét a róla készült filmekben. Mi a nagy számra való tekintettel a Google-találatok szerint rangsorolva válogattuk ki a legismertebbeket, akikhez hozzácsaptuk a két újat, most pedig Önökön a sor: ki az okos, lehengerlő, néha kicsit kétszínű és gyilkoskedvű, de szinte mindig James Bond ágyában kikötő Bond-lányok legdögösebbje?
01. Halle Berry
A jelenleg elsősorban kismamaszerepben domborító színésznőt 2002-ben láthattunk a Halj meg máskor című film Bond-lányaként a természetesen rendkívül intelligens és szexi nyomozónő, Giacinta "Jinx" Johnson szerepében. A 007-essel párhuzamosan nyomoznak egy gyémántbánya-tulajdonos után, majd közös erővel sikerül is legyőzniük. Berry alakításának legemlékezetesebb pillanata, amikor a nyomozónő falatnyi fürdőruhában bukkan ki a tengerből, megidézve ezzel Ursula Andress Dr. No-ban nyújtott örökbecsű alakítását. A végkifejlet persze magától értetődő, hisz Bond-filmről beszélünk: a szép nyomozónő bedől a sármos ügynök vonzerejének.
Az idén 42 éves színésznő a film óta már édesanya lett, márciusban adott életet kislányának, de ez nem tartja vissza a különféle magazinok olvasóit, hogy újra és újra a világ legszexibb nőjének válasszák. Ezt a terhesség következményei ráadásul csak fokozták: Berry maga is előszeretettel helyezi kirakatba szoptatástól megduzzadt melleit.
02. Denise Richards
A szerepeiről kevésbé, playmate-ként és Charlie Sheen-es válásának botrányairól inkább ismert Richards 1999-ben A világ nem elég című filmben alakította Bond szexi, okos és intelligens partnerét. Sőt, Dr. Christmas Jones szerepében egyenesen atomfizikust, ami azért már-már groteszk módon üti valódi énjét. A szexiséget azért hihetően hozta, így a kezdeti bizalmatlanság után Bond és Miss Jones a jól megszokott módon egymás karjaiba zuhantak.
Richardson korábban modellként dolgozott - 2004-ben a Playboynak is levetkőzött -, megjelent a Jóbarátok című sorozat néhány epizódjában, a köztudatba azonban elsősorban botrányos válásával került be. A mostanra kétgyermekes anya 2006 decemberében vált el férjétől, Charlie Sheentől, akit a szex- és drogfüggés mindenféle válfajával megvádolt. Az, hogy nem tudják egymást elviselni, a válási procedúra alatt is megmutatkozott: anyázás és gyermekmolesztálási vádak közepette zajlott a per. Richards legutóbb a valóságshow-jával bukott meg, pedig melleivel és meztelen barnulással igyekezett felhívni rá a figyelmet.
03. Teri Hatcher
A Született Feleségek Susan Myere az 1997-es Bond-filmben, A holnap markában a 007-es exnőjét alakítja. A találkozás persze az ágyban végződik, majd Bond töredelmesen bevallja neki, annak idején azért hagyta el, mert túlságosan félt a csalódástól. Ez már annyira romantikus, hogy a Paris Carver nevű szereplőnek igen szerencsétlenül kell végeznie: happy end helyett meghal.
A 43 éves Hatcher azóta a Született feleségek című sikersorozattal futott be, még ha ezenk kívül sokat nem is lehet tudni róla. Szingliként neveli lányát, pasiügyei valahogy soha nem jönnek össze, George Clooneyval is csak egy röpke románc sikerült. Ettől függetlenül 10 éves lányával, Emersonnal nemrég megosztotta a boldogság titkát, ami nem más, mint a jó szex és sok csoki.
04. Minnie Driver
A színésznő csak igen minimális szerepet kapott az 1995-ös Aranyszemben: egy jelenet erejéig láthatjuk csak Bond és ellenfele, az egykori KGB-ügynök Zukovsky szeretőjeként. Driver nem a tipikus Bond-lányt alakítja, viszont iszonyú hamisan, iszonyú orosz akcentussal énekli a Stand by your man című számot, amit a 007-es nagyon nehezen visel. A megszokott okos-intelligens-szexi sablon alól Irina az igazi kivétel, hiszen még csak nem is fekszik le Bonddal.
Minnie Driver egyébként alig egy hónapja adott életet első gyermekének, Henry Story Drivernek. A 38 éves színésznő magánéletét igyekszik rejtve tartani, gyermekének apjáról is csak annyit árult el, hogy a férfi angol származású és egyelőre nem tervezik az esküvőt. Drivert egyébként fiának születése előtt néhány nappal szavazta be egy 4000 leszbikus nő közreműködésével készült közvélemény kutatás a világ legszexisebb hollywoodi színésznői listájának 3. helyére.
05. Eva Green
A párizsi születésű Greent a 2006-os Casino Royalban láthattuk Vesper Lynd ügynökként, aki párhuzamosan figyelte Bond pénzügyeit és verte át a 007-est. Bond megfigyelésével a Bondot is alkalmazó MI6 bízta meg, míg a kijátszására az ellenfél kényszerítette pasija meggyilkolásával. Természetesen Vesper is rettentően intelligens, hiszen másként nem lehetne Bond-lány, ugye, így rengeteget szexelnek is. A film végén azért tanulságosan jelzik az alkotók, hogy nem illik átverni másokat: Lynd egy víz alá került liftbe zárja magát és megfullad.
A valóságban a fiatal színésznőnek a 2003-as Álmodozók című film hozta meg az igazi sikert, ezután sorra kapta a szerepeket. A Mennyei Királyságban már Jeruzsálem királynőjét játszhatta el, majd Vesper Lynd szerepével ő lett az 5. francia Bond-lány. Green egyébként csak színészekkel hajlandó járni, állítólag azért, mert csak a hozzá hasonlóan túlhajszolt szakmabeliekkel tud közös nevezőre jutni. Ráadásul még rövidlátó is.
06. Sophie Marceau
Denise Richardshoz hasonlóan Sophie Marceau is A világ nem elég c. Bond-filmben játszott, bár kicsit komolyabb és összetettebb szerepet, mint Dr. Christmas Jonesé. Ő Elektra Kingként az apja ellen szövetkezik egy terroristával, aki először elrabolja őt, majd közös erővel igyekeznek kicsinálni az öreget. Marceau tehát ezzel az apagyilkos karakterrel az igazi gonoszt testesíti meg a filmben, de végül a 007-es némi üldözés után lelövi. Előtte persze azért még jól egymáséi lesznek, merthogy King gonosz énjére csak később, fokozatosan derül fény.
A színésznő, aki még levelet is írt a francia kormánynak a fókák megmentéséért, egyébként két, különböző kapcsolatból született gyermek édesanyja. Első férjétől 2001-ben vált el, jelenleg pedig a Hegylakó főszereplőjével, Christopher Lamberttel él, akivel májusban Magyarországon jártak.
07. Michelle Yeoh
Az egykori Miss Malajzia címet is elnyert szépségkirálynő az 1997-es A holnap markában c. James Bond-filmben a döbbenetes harci képességekkel rendelkező Wai Lin nevű kémnőt játszotta, aki kezdetben azt hiszi, Bond ellen bérelték fel. Később persze rájönnek, hogy ugyanazon célért küzdenek, majd természetesen személyes céljaik is lesznek egymással, bár Wai Lin kezdetben legalább még kéreti magát.
Yeoh ezután az Egy gésa emlékirataiban és Ang Lee Oscar-díjas Tigris és sárkány című filmjében is szerepelt, bár ez nem Bond-lányságának köszönhető, inkább annak, hogy ő már azelőtt is Ázsia egyik legismertebb, legnépszerűbb és legtöbbet kereső színésznője volt. Amúgy se igazán volna rászorulva a megélhetési színészkedésre, mióta 2005-ben eljegyezte a Ferrari egykori csapatfőnöke, a nála 16 évvel idősebb, 62 éves Jean Todt.
08. Grace Jones
Az extravagáns külsejű énekesnő az itt felsoroltak közül az egyik legidősebb Bond-lány, az 1985-ös Halálvágta című filmben játszotta May Day igazán kemény karakterét: emberfeletti ereje van a sok szteroid miatt, amivel tömi magát. Kezdetben a 007-es ügynök ellenségeként tűnik fel, majd végül - talán a kiadós szex hatására? - átpártol Bond oldalára. Aztán ő is meghal.
A valóságban az 1948-ban született modell-énekesnő-színésznőnek szintén extrém karakter, nyilván ennek köszönhette a szerepet is. Egyébként csak a keresztneve valódi: igazából Grace Mendozaként látta meg a napvilágot. Modellként szerzett hírnevét olyannyira remekül kamatoztatta énekesnőként, hogy Donna Summer és Amanda Lear legnagyobb riválisaként emlegették, bár tény, ehhez azért a hangjának is volt köze. Filmszínésznőként a Conan, a pusztító hozta meg neki a sikert, ezt követően játszotta May Day szerepét a sokak szerint nem túl sikeres Halálvágtában. A legutóbbi információk szerint a 60 éves Jones a mai napig modellkedik és 2006-ban eljegyezte egy baromi gazdag arisztokrata.
09. Jane Seymour
Az 1973-as Élni, és élni hagyni című Bond-filmbeli szereplésével elmondhatjuk, hogy a felsoroltak közül Jane Seymour a korelnök a Bond-lányok jelenlegi mezőnyében. Seymour egy Solitaire nevű médiumot játszik, aki a Tarot-kártyák segítségével bármit képes megjövendölni. A hihetetlenül szexi és természetesen ugyanennyire intelligens Solitaire képessége azonban a szüzességétől függ: ha elveszti azt, megszabadul az amúgy életét is veszélyeztető adottságától. Ebben persze ki más lehetne segítségére, mint az önzetlen Bond, aki nagylelkűen megcselekszi, amit megkövetel a haza.
Seymour a népszerű dr. Quinn sorozat doktornőjeként lett igazán ismert,de mellette könyveket is írt. Emellett négyszer ment férjhez és ugyanennyi gyermeke van. Az eredetileg Joyce Penelope Wilhelmina Frankenbergként született színésznő egy nem James Bond-film forgatásán majdnem életét vesztette, ugyanis allergiás reakciókat váltott ki nála egy antibiotikum.
10. Olga Kurylenko
A 29 éves színésznővel megérkeztünk a legújabb Bond-filmhez: ő a hamarosan itthon is bemutatásra kerülő új James Bond-filmben, a Quantum csendjében alakít egy Camille nevű orosz-bolíviai ügynököt. Egyszerre dacol a Daniel Craig által alakított 007-essel de később - nem meglepő módon - szövetségre lépnek, sőt "segít neki feldolgozni az előző részben elszenvedett érzelmi válságot", a feldolgozás módjára volnának tippjeink.
Az ukrán származású Kurylenko 400 jelentkező közül kapta a szerepet, állítólag azért, mert a többiekkel szemben ő nem volt túlságosan izmos. A legnagyobb gondot a műrepülés okozta a színésznőnek, s arra a legbüszkébb, hogy felül tudott emelkedni a félelmein a forgatás során. Ebben Michelle Yeoh volt a példaképe, az ázsiai színésznő ugyanis annak idején nem használt dublőrt, hanem az összes küzdőjelenetet valóban végigcsinálta. Kurylenkonak az edzések mellett meg kellett tanulni a spanyol akcentust is a szerephez, de ez kevésbé okozott neki nehézséget. Ezen kívül a Hitmanben is játszott, már férjnél is volt, 1999-ben ment hozzá a francia fotóshoz, Cedric Van Molhoz, akitől 3 és fél évvel később azonban elvált.
11. Gemma Arterton
Az új Bond-lányok másika a 22 éves angol származású színésznő magasabb a James Bondot alakító, mindössze 173 centis Daniel Craignél, akinek emiatt magastalpú cipőt kellett viselnie a közös jeleneteknél. Arterton egy Fields nevű ügynököt alakít majd az ő kicsi Bondja oldalán. A fiatal színésznőt korábban a St. Trinian's - Nem apácazárda című filmben láthattuk játszani, 2010-ben pedig már a Prince of Persia: The Sands of Time c. alkotásban mutathatja be színészi képességeit. Artertonról az is kiderült már, hogy hat ujjal született, de a fölösleges hatodikat már eltávolították a bal kezéről. Egy kis sebhely ugyan marad a helyén, de erre nagyon büszke, mert ettől különlegesebbnek érzi magát.