Anettka minden áron verekedni akart, és megtalálta magának Pandorát, hazánk jelenleg legismertebb pornószínésznőjét. Az RTL Klubon március 27-én műsorra kerülő Sztárboxban győz majd a jobbik.
Kicsit izgultunk, mert korábban felröppent a hír, hogy Anettka mégsem vonul szorítóba kedves sztárpajtásaival.

Küzd és bízva bízik

Már-már meghiúsult Anettka bunyózási terve, mert súlycsoportjában nem találtak egy bátor vállalkozót sem. Ekkor Anett kézbe vette az irányítást, és ő maga kezdett el keresgélni. "Megláttam Pandorát, és ő megfelelőnek tűnt a feladatra. Az is feltűnt, hogy nagyjából egyforma súlyban vagyunk, ezért szóltam neki" - mondta a Velvetnek az űrhajósnak készülő médiatünet.

"Nem sokat tudok Pandoráról, párszor láttam a ValóVilágban. Tudom, hogy zűrös életet élt, és sokan támadják, de engem ez nem érdekel." Még szép: mindketten szoktak kamerák előtt meztelenkedni. "Élőben tagnap találkoztunk először, és nagyon szimpatikus volt." A bőrfelsős műsorvezető mindent megtesz majd a győzelem érdekében. "Ha a meccsen is tudom majd hozni eddigi formámat, akkor nem lesz baj" - jósolt bizakodva a Velvetnek.

Univerzális szakértőnk, Winkler Róbert szerint

a bokszban nagy veszélyt jelentenek az eszelősök, így Anettka győzelmére lát több esélyt. Pandora előnye, hogy magassága miatt nagyobb az ütéshossza, ezt ügyesen kihasználhatja. A mutatós lány valószínűleg védeni fogja arcát, mert még szüksége lehet rá a filmjeihez, vélte Winkler. Anettkának erre nem kell annyira odafigyelnie, hiszen az ő arcát vastag bőrpáncél védi.

Pandora nem fél az agresszív Anettkától

Bűbájos neve ellenére Anettka nagyon is ijesztő jelenség, ám Pandora egyáltalán nem fél tőle. "Egyedül az zavar egy picit, hogy Anettka már január óta edz, én pedig csak hétfőtől fogom elkezdeni."

A pornózásról nem kívánt nyilatkozni Pandora, ezért megkérdeztük, hogy-hogy el merte vállalni a küzdelmet. "Örültem, hogy így a Villából kijőve verekedhetek valakivel. Akkor kezdtem a bokszot, amikor egyszer bejöttek hozzánk a házba a bokszolók, és megkérdezték, hogy van-e kedvünk kipróbálni. Egyből igent mondtam, mert szeretem a küzdősportokat. Sok mérkőzést végignéztem már, de most végre átültethetem a gyakorlatba a tapasztalatokat, és a szabályokkal is megismerkedhetek."

A legutóbb kiszavazott villalakó nagyon elfoglalt mostanában, és élvezi, hogy minden körülötte forog. "Nagy a pörgés körülöttem, remélem ez sokáig fog tartani" - lelkesedett. Csak ki ne üsse az öntudatos Anettka!

Para méterek

Pandora 168 centi és 54 kilogarmm, Anettka pedig 160 centi és 50 kiló. A súly- és hosszkülönbség valójában elhanyagolható, de szó ami szó, Pandorának egyértelműen jól áll az a négy kiló többlet.

Anettka eredeti neve egyébként Fehér Anett, Pandora pedig Németh Judit néven kezdte meg földi pályafutását.