Bonyolódnak az ügyek Britney Spears körül: a kijelölt ideiglenes gondnokok, vagyis a szülők és Howard Grossman menedzser ugyanis nem jönnek ki túl jól egymással. Az apa állítólag már ki is rúgta lánya menedzserét, mert az nem tartotta be a bírósági rendelkezéseket: pénzt és kocsit adott az énekesnőnek. A szülők az egykori menedzsert, a Spearsre állítólag rossz hatással lévő Sam Luftit már eltiltották lányuktól.

Britney Spears apja azért rúgná ki a bíróság által - a szülők mellett - az énekesnő ideiglenes gondnokaként kijelölt Howard Grossmant, mert az folyamatosan megsérti a bírósági rendelkezéseket, írja a BBC. A hírek szerint mindezt már meg is tette, ám a kitúrt menedzser egyelőre nem erősítette meg a menesztéséről szóló híreket.

A szülők gondja az volt a menedzserrel, hogy szerintük Grossman nem tartotta be a szabályokat és nem szolgáltatta be a bíróságnak a szükséges dokumentumokat, így pedig Sam Luftihoz hasonlóan rossz hatást gyakorol az önmagát éppen összeszedni készülő énekesnőre.

"Grossmannek nem lett volna szabad pénzt, hitelkártyát, vagy ezekhez való hozzáférést adnia Spearsnek. Találkozniuk sem lett volna szabad" - áll James Spears hétfőn nyilvánosságra került bírósági keresetében.

"Az ideiglenes gondnokok nem bíznak abban, hogy a gondnoknak kijelölt Grossman betartja az utasításokat" - áll a James Spears által benyújtott iratban. A szülők szerint például a bíróság rendelkezéseinek ellenére az énekesnő kocsiját Grossman nem az apának adta oda, hanem az énekesnőnek, aki nem sokkal azután, hogy szerdán kiengedték a pszichiátriáról, már egyedül furikázott az autóval. Ráadásul a szülők szerint Grossman abban is segített az énekesnőnek, hogy látogatókat fogadjon miután kijött a kórházból - pedig ez is tilos volt.

Britney Spears szülei nem díjazzák a segítőkész menedzser akcióit

James Spears csütörtökig marad lánya ideiglenes gondnoka, de állítólag már megkapta az engedélyt, hogy menessze Grossmant. A menedzser a People magazinnak nem erősítette meg a kirúgásáról szóló híreket. Csak annyit mondott, nem érti, miért akarják kirúgni Spears szülei.

James Spears ügyvéde szerint Grossman arra hivatkozott, azért adta oda a kocsit Spearsnek, mert az énekesnő ezt kérte tőle. "Azért engedelmeskedett neki, mert azt szeretné, ha Spears megbízna benne" - mondta az ügyvéd a BBC szerint.

A már kirúgott menedzser pénzt követelt

Az apa keresetében az is szerepel, Grossman a lányuk megrontójának kikiáltott egykori menedzser, Sam Lufti e-mailjeit sem adta át nekik. Az apa ügyvédje szerint Sam Lufti pénzt követelt a szegény Britney-től. "Grossman azt mondta nekem, hogy többször kapott követelőző leveleket Sam Luftitól. Lufti legtöbbször pénzt kért, de Grossman nem teljesítette a követeléseit" - mondta James Spears ügyvéde, Jeryll Cohen a tmz.com szerint.

Lufti ellen egyébként távoltartási végzés van érvényben: Az anya, Jamie Lynn Spears azért tiltotta el lányát a menedzserétől, mert szerinte Lufti gyógyszerezte az énekesnőt és ő a hibás abban, hogy Spears ilyen állapotba került. Korábban arról nyilatkozott, Lufti teljesen hatalmába kerítette lányát.