Egy papot próbál elcsábítani Britney Spears azokon a promófotókon, amelyek ma megjelenő új lemezének kampányához készültek. Eközben egy amerikai város templomában bejelentették a hívőknek: ezentúl imádkozzanak Britney Spearsért is.

Miután alaposan beharangozott visszatérő fellépésén csúnyán leszerepelt, egy jól bevált reklámfogáshoz fordult Britney Spears, hogy ma megjelenő albumát népszerűsítse. Az énekesnő a hírek szerint miniszoknyás-neccharisnyás-gyóntatófülkés, "egyházsokkoló" fotókkal próbál egy jó kis botrányt kelteni megjelenő lemeze körül - talán abból indult ki, hogy az egyház bosszantása Madonnának már kétszer is bejött. Eközben egy amerikai lelkész közölte: imádkoznak Spears lelkiüdvéért.

"Szeressük Britney-t úgy, ahogy Jézus is teszi!"

Az USA-ban ma került a boltokba az énekesnő Blackout című albuma, amelynek reklámkampányához botrányosnak szánt képek készültek, írja a FemaleFirst. A fotók egyikén Spears fekete miniszoknyában és neccharisnyában vallja meg bűneit a gyóntatófülkében, míg egy másikon a jóképű pap ölében ülve imádkozik. Szakértők szerint a képek biztos kiverik a biztosítékot a katolikus egyháznál.

Eközben a Kentucky állambeli Lexington város Southland templomának lelkészei bejelentették, imádkozni kezdtek Spearsért és bátorító üzeneteket gyűjtenek számára, írja az ANI hírügynökség. John Weece lelkész blogjában arra szólította fel a hívőket, hogy imádkozzanak a két gyermeke felügyeleti jogáért küzdő énekesnőért, és küldjenek bátorító üzeneteket, amelyekben szeretetükről biztosítják. Úgy tervezi, hogy a leveleket összegyűjtik és eljuttatják az énekesnőhöz. Az akció természetesen nem nyerte el az összes hívő tetszését, mire a templom szóvivője annyit reagált, minden eszközt meg kell ragadni, hogy "egy olyan emberen segíthessünk, akinek nincsenek barátai".

Rituális búcsú Federline-től

Britney új albumának megjelenésével párhuzamosan persze magánélete körül is újra pörögnek az események: a napokban egy hollywoodi szórakozóhelyen múlatta az időt Tony Romo amerikai futballista társaságában, akivel egy szemtanú szerint heves flörtölésbe kezdtek.

"Beszéltem Britney-vel, nagyon jó kedve volt. Megkérdeztem tőle, zsúfolt volt-e a napja, mire ő azt mondta, igen. Ezután flörtölni kezdett Romoval" - idézte fel a a találkozás pillanatai rádióműsorában Ryan Seacrest. A rádiós műsorvezető a hollywoodi Les Deux nevű bárban futott össze Spearsszel. A műsorvezető szerint az énekesnő öltáncban részesítette a sportolót, majd flörtölni kezdtek egymással.

Britney egyébként olyannyira szeretne megszabadulni Federline emlékétől, hogy az ANI hírügynökség szerint egy olyan csajbulit tervezett, ahol elégette volna az exférjét jelképező bábut.