horoszkóp

Britney Spears nem függő, hanem elmebeteg

2007.11.08. 16:14
Az énekesnő ismerősei szerint nem kábítószerek vagy alkohol áll az énekesnő furcsa viselkedése mögött, hanem különböző pszichológiai betegségek. Spears korábbi asszisztense pedig azt mondja, hogy a válás miatt van az egész.

Miközben hetente csak három napot láthatja a gyerekeit, Britney Spears az egyik láthatás alatt még náluk is fontosabbnak érezte, hogy beugorjon kicsit shoppingolni. Nagyjából tizennyolcezer dollárért vett egy csillárt, miközben a gyerekeket a kocsiban ülő bírósági felügyelőre hagyta – írja az Us magazin.

Spears ismerősei azt mondták a magazinnak, hogy az énekesnő nem igazán érzi át a gyermekelhelyezési per eredményének súlyosságát. A furcsa viselkedést pedig nem azzal magyarázzák, hogy barátnőjük drogozik, hanem azzal, hogy komoly pszichés problémái vannak.„Ez nem kábítószerfüggőség, hanem mentális probléma nála” – állítja egy közeli ismerősként meghatározott informátor az Us magazinnak.

A barátok szerint Spears felnőttkori figyelemhiányos zavarban szenved, vagy depressziós: „A szülés utáni depresszió mindig is probléma volt” - tette hozzá.

Közben Spears korábbi asszisztense, Kalie Machado is hozzátette a saját verzióját az énekesnő sajtójához. Szerinte Spearst gyakran kapták el sírógörcsök, és zavart viselkedése mögött szerinte az állhat, hogy nagyon megviselte a szakítás és a válás Kevin Federline-tól.

Magány, gyász, kiborulás

Machado elmondta, hogy Federline szinte sosem volt otthon Spearsszel és a gyerekekkel – írja a Trans World News. Az asszisztens szerint Spears a szakítás után oltárféleséget állított otthon volt férjének: „Britney megtartotta Kevin minden ruháját, és csak bámulta őket a szekrényben. Azt is mondhatnánk, olyan volt ez, mint egy oltár Kevinnek, vagy legalábbis a házasságuknak”.

„ Értéktelennek érezte magát, és ráadásul eleve bizonytalan volt magában. Ettől [a válástól – a szerző] csak még depressziósabb és őrültebb lett. Nagyon szomorú és magányos volt, amikor vele voltam. Mindenáron vissza akarta kapni Kevint. Sírógörcsöket kapott, amikor Kevin nem hívta őt vissza” – mondja Machado.

Az asszisztens arról is mesélt, hogy az emlékezetes februári önkopasztás előtt az énekesnőnek többször is megfordult a fejében, hogy megszabadul a hajától. Machado szerint az sem tett jót az állapotának, hogy szinte kényszerítették a rehabra, mert ettől csak még jobban begőzölt.

Anyja lánya

Spears édesanyja, Lynne Spears a FemaleFirst szerint magára vállalta, hogy lánya összeroppant a karrier súlya alatt. "Mindenért, ami rosszul sikerült neki, magamat hibáztatom. Nem tudtam felkészíteni a gyerekeimet arra, hogy hollywoodi karriert fussanak be. Ez az egész visszafelé sült el, és a nagy álmokból csak nagy problémák lettek".

Lánya eközben a tegnapi csillárvásárlás után újabb játékszert nézett ki magának: egy vadonatúj autót. Ezúttal egy 604 lóerős, 12 hengeres, hófehér Mercedes SL65-ösre esett a választása, amelyet el is vitt egy kör tesztvezetésre. A TMZ információi szerint akkora kavarodást okozott ezzel a rá váró paparazzók közt, hogy az autókereskedés alkalmazottai jobbnak látták, ha rendőri kíséretet kérnek Spears tesztvezetéséhez.

A TMZ legfrissebb hírei szerint a volt férj ügyvédei holnap beadványt intéznek a Los Angeles-i főügyészhez, Scott Gordonhoz, amelyben azt állítják, hogy az énekesnő nem jelenik meg rendszeresen a részére a láthatás fejében előírt drogteszteken. A site információi szerint Federline ügyvédje, Mark Vincent Kaplan kérelmezni fogja, hogy a jelenleginél jobban korlátozzák Spears láthatási lehetőségeit.