Britney Spears az írott szó hatalmában bízik: újabban, ha közlendője van, nyílt levélben fordul rajongóihoz. Ebben részletesen tárgyalja az utóbbi időkben róla napvilágott látott híreket, kezdve azzal, hogy visszavonul popzenei karrierjétől egy időre, mert anya szeretne lenni, de arról is szól, hogy jelenleg művészeti órákat vesz és már alig várja, hogy lakásainak berendezésébe áshassa magát.
"Épp hogy csak visszaértem a nászutamról, és lélegzetelállító volt" - kezdi áradozva a levelet a Fidzsi-szigeteki nászútjáról éppencsak hazaérkezett Spears: "Olyan boldog vagyok, mint még életemben soha." Legutóbbi, a britneyspears.com weboldalon csütörtökön megjelentetett közleményében Spears azt állítja, sokkal felszabadultabb, mióta úgy döntött, hogy végre maga mögött hagyhatja a zsúfolt koncertnaptár irányította életét, és már alig várja, hogy kipróbálhassa végre a hagyományos házaséletet: "Életemnek ezen a pontján végre képes vagyok élvezni a saját sikeremet, ugyanakkor el is gondolkozni rajta. Lehet, hogy pár rajongómat kiábrándítom, de nem hiszem, hogy pár éven belül újabb turnéra indulnék."

Spears talán azért is van ilyen önreflektív hangulatban, mert épphogy csak férjhez ment, már közeleg a 23. születésnapja; emellett november 16-án esedékes Greatest Hits lemezének megjelenése, amelyen egy új szám is helyet kap: Bobby Brown "My Prerogative" című dalának feldolgozása.

A művészetnek szenteli magát

#alt# Az énekesnő levelében önmaga elemezgetésén kívül leginkább akkor tűnik lelkesnek, amikor új hobbijairól szólhat: a lakberendezésről és a művészetekről. "Mostanában rákaptam, hogy csinosítgatom a környezetem magam körül, mert elhatároztam, mire családom lesz, mindennek tökéletesnek kell lennie. Szerintem a lakásod önmagadat tükrözi, úgyhogy az én lakásomban minden kivételes lesz." - véli szerénytelenül Spears, akinek megfelelő méretű malibui ház áll rendelkezésére ahhoz, hogy frissen szerzett enteriőr-tervezői ötleteit kiélhesse. Az énekesnő azonban nem kötelezte el magát kizárólagosan a lakberendezés mellett: "Az új hobbim az, hogy mindenféle művészeti kurzusokon veszek részt. Ez már egyfajta szenvedély nálam. Lehet például, hogy jövőre a fontosabb alkalmakra már én készítem a húgom sminkjét." - avatja be az olvasókat, mennyi minden tartozik a művészet fogalmába.

Spears azt is kifejtette weboldalán, hogy szeretné, ha a jövőben már nem ő volna a címlapokon, és idén már szeretne kimaradni a reflektorfényből. "Ismét tudok szórakozni az újságokon, főleg azért, mert nem én szereplek bennük" -írja erről.

Tehetség- és gyerekgondozás

Az énekesnő önvallomásában - amely azonban csak azon elkötelezett rajongók számára elérhető, akik hajlandóak 25 dollárt fizetni egy fanclub-csatlakozásért - arra is célozgat, hogy előadóként talán már nem is tér vissza a showbizniszbe. Ehelyett inkább tehetségkutatással és mások karrierjével foglalkozna szívesen. "Szeretnék segíteni abban, hogy mások is elérhessék az álmaikat, és ezzel egyúttal új művészeket felnevelni. Ez még csak nagyon a kezdet, és olyan jó érzés arra gondnolni, hogy mindenféle lehetőségeim vannak még, amiket valóra válthatok."

A lehetőségek közé tartozik például a gyerekvállalás is: "Életem most következő szakaszában három dologra összpontosítok: magamra, a férjemre, és a gyerekszülésre." - írja az énekesnő, akiről több pletykalap már most is azt állítja, hogy terhes. Addig is, míg ez végleg el nem dől, Spears továbbra is lelkesen olvasgatja az - egyelőre még - róla szóló újságokat: "Minden héten kíváncsian várom, vajon épp mit csináltam?"