A roma sztár bármit megtesz Buksiért, Bea asszony arról se tud, egyszer már fizettek érte váltságdíjat.

Győzike kedden este szomorú hírre érkezett salgótarjáni otthonába, írja a Blikk. Eltűnt ugyanis Buksi, a házi kedvenc, aki ráadásul épp egy néhány nappal korábbi mérgezésből lábadozott.

Bea asszony a Velvet kérdésére elmondta, nagyon szomorú az egész család, különösen Evelin, aki azóta is zokog. "Volt már, hogy elszökött a Buksi, de eddig mindig visszajött. Ha nyitva hagyjuk a kaput, például simán kiszaladhat, és most egész nap járkálnak a munkások. De itt mindenki ismeri, tudja, hogy a miénk, visszahozták volna."

Titokzatos tolvajok

Éppen ezért a Gáspár család kezdett arra gyanakodni, hogy valaki esetleg ellopta a kutyát. A munkások egy fehér színű Citroen Berlingót láttak a ház körül körözni, de a szomszédnak az is feltűnt, hogy egy férfi és egy nő ül benne, akiket azelőtt sose láttak. Az egyik festő tisztán emlékszik, hogy háromkor még játszottak, négykor viszont már sehol nem találták a kutyát.

Győzike szitkozódva emlegeti a tolvaj anyukáját. "Ez borzalom. A hétvégén megmérgezték, most meg ez" - a családfő szerint felfoghatatlan, miért csinál valaki ilyesmit. - "Nekem pedig mindent megér. A váltságdíjat a Blikk ajánlotta fel, de én is bármit megtennék, hogy visszakapjuk Buksit."

"Valakinek biztos megtetszett és magának akarta. Értékes, ritka fajtájú kutya ám. Bemondattuk a tévébe', a rádióba', hátha lesz valami, de még nem jelentkeztek" - mondja csalódottan Bea - "Soha nem bántott senkit, olyan szelíd volt."

Nincs szó váltságdíjról

Az amerikai akitát érő atrocitásoknak se szeri, se száma. Júniusban a Velvet is megírta, hogy Buksit túszul ejtették és váltságdíjat követeltek érte, háromszázezer forintot. Ekkor a roma sztár nem fordult a rendőrséghez, azonnal kifizette az összeget, és szerencséjére épségben kapta vissza a kutyáját.

"Most ilyesmiről nincs szó" - kezdi Győzike, aki legalább emlékszik az esetre - "Mikor hazaértünk, ott várt a papír, hogy elvitték a kutyát, és hogy háromszázezret akarnak érte. Bár most is lett volna ilyen papír."

Bea asszony ellenben nem emlékszik semmiféle "kutyatúszejtésre". "Nem tudom, szerintem ezt csak a lapok találták ki. Én nem hallottam semmi ilyesmiről"- zárja rövidre a kérdést.

A roma valósághős nem sejt összefüggést a két eset között, és inkább attól tart, sose kapják vissza a gyerekek a kutyát. "Nagyon remélem, hogy valahogy visszakerül Buksi hozzánk. A lányok borzasztó sokat sírnak."

Múlt héten gyengélkedett a szerencsétlen állat: vagy megmérgezték, vagy a kullancstól kapott el valamit, ám Gáspárék még időben hazaérkeztek, így sikerült megmenteni az életét. Már csak antibiotikumot kellett volna szednie, és sokat pihennie, hogy teljesen felépüljön. Győzi ekkor még úgy gondolta, valaki a show újraindulása miatt akarta megölni az állatot.

A Gáspár család amúgy is elég kimerült a nagy házfelújítástól. Bea asszony új boltját se nyitja meg addig, amíg nem fejeződnek be a munkálatok. "Minden a feje tetején áll, őrület mi van itt. Addig amíg nincs kész, nincs energiám még a boltra is koncentrálni" - majd hozzátette, hogy az új kégliben minden papagájszínű lesz. Azt azonban nem sikerült megtudnunk, hogy milyen papagáj.