Gyémánt ékszeres naptárbemutatón jártunk, ahol a Megasztárok összértéke a többmillió és a felbecsülhetetlen között mozgott, ahol mindenki vécére járt és ahol a Velvet újságírója folyamatosan rablótámadástól rettegett. Olvasson elhagyott német bázison tartott pompás közéleti eseményről.

"Ti mit csináltok itt?" - kérdeztem a bázis női vécéjében két megasztárost, Tóth Gabit és Kovács Tímeát, akik egymás lábáról próbáltak lehúzni egy-egy veszkócsizmát (Kitekintés a jövőre: a következő tél divatja egész biztosan a veszkócsizma lesz, bármennyire is nehéz ezt most elképzelni.)

"Modellek leszünk ma és itt próbálunk átöltözni" - felelték, majd Tóth Gabi még azt is mondta Kovács Tímeának - én pedig a bulvárújságíró partihelyzetben szereppel azonosulva a toaletten kihallgattam -, hogy csak a rajta lévő ruha árából három személygépkocsit tudna vásárolni.

Kellemes meleg kabátban

Nézze meg képeinket!

Amúgy valóban egy elhagyott bázisra emlékeztet a Goethe Intézet Andrássy úti aulája (az intézet maga a Ráday utcába költözik egy szép új házba): a vécéajtókról például már leszerelték a feliratot, így ezer szerencse, hogy emlékezetből a nőibe nyitottam be. A ruhatartó fogasokat is átvitték a Rádayba, így az egész kedves vendégsereg nagykabátban állta végig a közel kétórás eseményt. Igaz, nem is volt túl meleg.

Tóth Gabi fél, de inkább mégse

Az ékszer- és divatbemutató előtti izgatott percekben - a vécén szerzett információkból kiindulva - outfitjük értékéről kezdem faggatni az alkalmi modelleket: Tóth Gabinak csak az Escada rövidgatyája 150 ezer forintot ér, de ugye a nyaklánc a lényeg, ami 85 ezer dollár (szorozzuk be fejben úgy kétszáztízzel). "Parázom" - törli le gyöngyöző homlokát az énekesnő - "vagyis inkább nem, és úgy veszem fel, mintha egy ötezer forintos ruha lenne rajtam." Éppen csak kimondja ezt, már hoznak is neki egy 13 és egy 25 ezres ékszert. Meg sem merem becsülni Tóth Gabi összértékét.

Fekete öltönyösök és Kovács Tímea kanáriszínű ruhában

Az énekesnő félelme átragad rám is, amit tovább erősít az a tény, hogy az egybegyűltek között az átlagos közéleti eseményekhez képest jóval több a fekete öltönyös. Megpróbálom megtippelni, hogy a fekete öltönyösök vajon biztonsági emberek, VIP-ek vagy maffiózók. Bízom benne, hogy csak az első két foglalkozási ág képviselteti magát, és inkább flegma nyugalmat erőltetek magamra, pedig rablótámadástól tartok.

Tovább pásztázom a terepet és a kanáriszínű ruhába öltöztetett Kovács Tímea Megasztárhoz lépek. A rajta lévő Escada ruha 250 ezer forintos, a kézzel készült Caprice gyűrű tízezer dollárt ér. "Úgy tervezem, hogy hazamegyek vele" - jegyzi meg viccesen, de a végén persze visszaadja rendesen.

Galambos Dorina és Bálint Antónia is pazar szerkóban

Galambos Dorina előbb Kelly Osbourne-osan sivítva azt közli a sajtóval, hogy nagyon kell pisilnie, majd visszajön, fényképezkedik egyet Pély Barnával, és elárulja, hogy csak a rajta lévő öv több mint százezer forint, a nyaklánca pedig nem tudja mennyi, de "kurva jó". Az est műsorvezetője Bálint Antónia, akin szintén van egy drága ruha és egy még drágább ékszer, és a többiekhez hasonlóan ő is igen sajnálatosnak tartja, hogy az est végén mindtől meg kell szabadulnia.

Az esemény maga

Klikk a képre!

Így telnek hát a kulisszák mögött a divatbemutató előtti izgatott percek. Aztán kimegyek az egykori színházteremből és a vendégsereget térképezem fel.

A sok fekete alak között üde színfolt Zámbó Jimmy egyik kamaszkorú fia, aki talpig fehérbe öltözött az esemény örömére. Épp celebszpottolom a Geszler famíliát, amikor elkezdődik az esemény. Mögöttem egy újságíró berzenkedik jó hangosan valami álproblémán, én meg az előttem álló fotósnak berzenkedem azon, hogy már milyen régóta állunk, aztán egy melankolikus fotós tart beszédet, aki a naptárat készítette és aki szereti a magyar halászlevet, noha olasz. Én mindeközben élek a gyanúperrel, hogy a celebritásokkal jól megpakolt esemény nem is feltétlen a Caprice ékszereit felvonultató új naptára miatt van épp ott és akkor, ahol és amikor, hanem mert pont az ex-Goethe Intézettel szemben nyílik meg január közepén az ékszerészvállalat új üzlete. Gondolom nem árt, ha ez az infó explicite megjelenik a beszámolókban. Hát tessék.

Könnyed-vidám-fiatalos

A felvezető beszédek után jön a divatbemutató, ahol ugyan csak Horváth Éva szépségkirálynő a szakmabeli, mégis kellemesre sikerül, bár a jókedélyű Megasztárok olykor elvétik az irányt és a színfalak mögött sétálgatnak fel-le, de szerintem ez nem zavaró, inkább könnyed-vidám-fiatalos. Nevetgélek azon, hogy Bálint Antónia a szintén melankolikus Császár Elődnek is megköszöni a ruhákat (ezen a Megasztárok is nevetgélnek, így egy idő után Antónia helyesbít és a zenét köszöni meg).

Gaál Noémi kikapcsolódott

Aztán az alakalmi modellekről lekerülnek a milliós ékszerek és ruhák, búcsúzóul még megkérdezem az ugyancsak modellként fellépő Gaál Noémi meteorológust, hogy érezte magát, jól, mondja, kellemes kikapcsolódás volt ez a kis mulatság. A fekete öltönyösök is étkezni vagy oszlani kezdenek, így rablótámadással kapcsolatos félelmeimet magam mögött hagyva távozom az egykori német bázisról.