horoszkóp

Dukai Regina neccharisnyás-fűzős apácaként csábít

dns
2006.06.08. 15:41
Dukai Regina nem szereti a magabiztos macsókat, és csókolózni sem szeretne a színpadon. A Casanova című úgynevezett night musical zenéjének bemutatóján jártunk, ahol a címszereplő Kovács Áron egy boros hasonlattal írta le a nőkhöz fűződő viszonyát, és a darab szerzője is átadta emelkedett üzenetét.

„Ha látsz egy embert egy pohár bort inni, nagyon nehéz meglátni a különbséget aközött, hogy ő alkoholista, és csak a kézremegésének csökkentésére hajtja le az első poharat, és aközött, hogy a bor ízét élvezi, és számára ez egy valódi élmény. Én az utóbbi kategóriába tartozom, ha nőkről van szó” – fogalmazta meg igen bonyolult ars poeticáját Kovács Áron színész a New York Palota egyik oszlopa alatt.

A világegyetem csábítója

Klikk a képre!

A leginkább a Luxor show műsorvezetőjeként ismert színész mindezt arra a kérdésünkre válaszolta, mit gondol (Gian Giacomo Geronimo) Casanováról? Némileg hendikeppel indultunk ugyanis ezen a sajtótájékoztatón, amelyen egy tulajdonképp még nem is létező musicalről beszéltek, és amelyről mindössze annyi előzetes információt biztosítottak, hogy a világegyetem egyik nagy csábítójaként ismert karakterről szól.

A sajtótájékoztatón a musical zenéjéből kiadott cédét, és az egyik, Belém bújt a kisördög című dalhoz készült videoklipet mutatták be, amelyik önmagéban szintén nem segített sokat a teljes darab megismerésében. Előzőleg ugyan megkaptuk a sajtó számára írt klip-forgatókönyvet, amelynek szerzője gyanúnk szerint az egykori Szívhang sorozat szerkesztője lehetett. „Apácasor baktat egy nyüzsgő utcán. Hátul halad Regi, s Évi. Szemérmesen lépkednek, nézik a buja utca forgatagát, majd egy villanó fénnyel (mint visszaemlékezés) egy gyóntatófülkében találjuk őket” – olvasható benne, és ezt szöveghűen idéztük.

Erotikus apácák

A klip egyéb képein mindezt kiegészítve Sári Évi és Dukai Regina neccharisnyában és fűzőben, egy pamlagon táncolja el a beléjük bújt kisördögöt, és néha feltűnik a címszerepben Kovács Áron is. Az ötlet, miszerint erotikus kisugárzású apácák térítik a híveket egy, a vallás kötelékeibe nem tartozó terepen, igen bevált klisé, és szintén nem formabontó a Moulin Rouge stíluselemeihez visszanyúlni. Összességében viszont nyilván épp ezekért tart számot a produkció nagy érdeklődésre. Pláne, hogy egy eddig nem létező műfajt kreáltak a mű köré: a Casanova night musical lett, 16-os korhatárral.

A klip után egy werkfilmet is láthattunk, amelyet – mint az lenni szokott – az alkotók és a benne szereplők élveztek a legjobban. Bár a werkfilm műfaj lényege, hogy bemutassa, hogyan készült az adott produkció, a színpadra szánt darab előkészületeiből semmit nem láthattunk a jelenetek közt. Ami nem csoda, hiszen a darab maga egyelőre még nem is létezik.

Nem csókolózik a színpadon

„Még nem volt próbánk”- erősítette meg kérdésünkre Dukai Regina, hogy ez a darab még nem állt össze, ezért a színésznői debütálásáról sem faggathattuk. „Egy kikötésem volt, hogy csókolózni ne kelljen a darabban, mert a kapcsolatom miatt azt semmiképp nem szerettem volna” – szögezte le az egykori Coca Cola Ezüstlány. A másik főszereplőnek, Sári Évinek nem voltak ilyen aggályai. Róla viszont nem közismert, hogy színésznő, ezért a vele folytatott beszélgetés is óhatatlanul hendikeppel indult.

„Pedig Debrecenben játszom 18 éves korom óta, elsősorban a Grease című darabban” – mondta a Splash című formáció énekesnője, aki a Viva tévén is vezet időnként műsort, sőt egy hiteles forrás a TV2-n is látta már. Ott egy betelefonálós műsort vezetett. Mindkét főszereplő esetében leginkább arra voltunk kíváncsiak, kinek és miért is lehet példakép Casanova.

Elolvadnak

Galéria!

„Hozzám nem áll közel ez a férfitípus. Nem szeretem a magabiztos, macsó férfiakat. Nekem pont a párom, Tibi az esetem. Igaz, hogy ki van varrva a karja, de visszahúzódó személyiség. Hozzám nem tudna közel kerülni egy Casanova-alkat” – bonyolódott mélylélektani elemzésbe Dukai Regina, hozzátéve, a karakternek épp ezért nem is olvasott utána. Sári Évi sem alapos háttérismeretekkel kívánta megközelíteni az előadást: „Én annyit tudok Casanováról, hogy eredetileg pap volt. Szerintem sok nő mondja, hogy nem jön be neki ez a férfitípus, és mégis elolvad egy ilyen csábítótól” –.

Casanova sok pszichológus érdekes esettanulmánya volt már, és azok tükrében, hogy például nemi erőszakért börtönbe zárták, vagy a velencei inkvizíció szolgálatában kémkedett - a védelmére legyen mondva viszont, hogy ő vezette be a lottót – árnyalhatjuk a róla kialakított képet. Egy musical azonban erre nem feltétlenül alkalmas, hisz itt akár egy Habsburg különc, vagy egy szimpla gazdag és magányos Szörnyeteg is megfelelő alanya lehet egy szép, szerelmi történetnek.

Bárhol, bárkit, bármikor

„Ez a darab a szerelemről szól. Arról, hogy Cupido bármikor, bárkit eltalálhat” – magyarázta a Velvetnek a Casanova című darab szerzője, Perjés Péter az arcán különös mosollyal, mielőtt ezen az eseményen már hagyományosnak számító kérdéseinket feltettük volna. „Casanova nem azért emlékezetes figura, mert rengeteg nőt megszerzett, hanem azért, ahogy élt. Mindannyiunknak így kellene szeretnünk az életet, mint ahogy ő szerette, nekem ez az üzenetem” – mondta végül az író. A sajtótájékoztatón elhangzott információk és üzenetek azonban még így is hiányosak. Az például nem tudtuk meg, magát a darabot pontosan mikor, és hol mutatják be.