A zenészt 4 évre és nyolc hónapra is ítélhetnék, ha a megvert Rihanna hajlandó lenne tanúskodni ellene. Így azonban Chris Brown valószínűleg megússza próbaidővel a brutális verést és a halálos fenyegetőzést. Az első meghallgatás mindössze négy és fél percig tartott, a tárgyalást elnapolták.

Chris Brown ellen súlyos testi sértés és fenyegetés miatt emeltek vádat, értesült a Huffington Post. A zenész és ügyvédje a csütörtöki meghallgatáson egyelőre nem védekezett a felhozott vádak ellen, és a mindössze négy és fél perces meghallgatás során csupán a tárgyalás elnapolását kérték április hatodikáig.

A tárgyalás során Brown mindössze négy szót préselt ki magából, valamint felhatalmazta ügyvédjét, hogy eljárhasson a nevében, ez pedig azt jelenti, hogy legközelebb csupán április 6-án kell megjelennie a tárgyalóteremben, írja a TMZ. A bírónő ugyanakkor figyelmeztette a zenészt: "A jövőben ne bántson, ne zaklasson, ne molesztáljon, ne fenyegessen senkit és ne alkalmazzon senki ellen erőszakot". Rihanna ügyvédjétől, Donald Etrától megkérdezte, hogy ügyfele - aki a tárgyaláson nem volt jelen - akar-e távoltartási végzést, azonban Etra közölte, az énekesnő - eredeti nevén Robyn Rihanna Fenty - nem kíván élni ezzel a lehetőséggel.

Rihanna a verés előtt és után

A 19 éves Brown február 8-án, a Grammy-gála előtt került összetűzésbe Rihannával. A vita egy sms miatt robbant ki, állítólag egy ismeretlen nő írt Brownnak, és ezt az üzenetet elolvasta az énekesnő. A zenész felháborodott, megpróbálta kilökni a Lamorghinijéből barátnőjét, és a fejét a kocsi ablakához lökte. A rendőrök feljegyzései szerint Chris Brown még miközben vezetett úgy megütötte barátnőjét, hogy felszakadt a szája, majd további veréssel fenyegette meg: „A szart is kiverem belőled, ha hazaérünk”.

Rihanna ezután felhívta az asszisztensét, Jennifer Rosalest, és a következő üzenetet hagyta: „Úton vagyok haza. Intézd el, hogy a rendőrök is ott legyenek, mire odaérek”. Amikor erre rájött Brown, ismét megfenyegette Rihannát, ezúttal halálosan. „A legostobább dolgot tetted, meg foglak ölni”, idéz a rendőri jelentésből a People magazin. Az eset után a rendőrség letartóztatta Chris Brownt, akit 50 ezer dollár óvadék ellen helyezték szabadlábra.

Chris Brown a bíróságon

Amennyiben a bíróság bűnösnek találja, akár 4 év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre is ítélhetik. Azonban sokkal valószínűbb, hogy az énekes a legenyhébb büntetést, vagyis a próbaidőt kapja, mivel Rihanna nem hajlandó a pár napja visszafogadott barátja ellen vallani.