Cindy Crawford egy szál habra vetkőzött

2009. március 24., kedd 15:53
A 43 éves kétgyermekes modell az Allure magazin öregedés elleni számában mutatta meg, plasztikai műtétek nélkül is kirobbanó formában van. Cindy Crawford állítása szerint négyféle krémmel ápolja bőrét, keményen edz, ugyanakkor kerüli a drasztikus diétákat, mivel nem szeretné, hogy gyerekei azt lássák, éhezteti magát.

Cindy Crawford, akiről már korábban is kiderült, smink nélkül is remekül néz ki, ezúttal az Allure magazinnak állt modellt, és hogy bizonyítsa fiatalosságát, mindössze némi habréteg takarja hibátlan alakját. A képen, köszönhetően a stratégiailag nem túl pontosan elhelyezett fedőrétegnek, a 43 éves Crawford szinte mindent megmutat magából.

Kattintson Crawfordért!

Bár elsőre kissé hihetetlennek tűnik, de Crawford saját elmondása szerint nem feküdt kés alá, mindössze antioxidáns krémet, naptejet, éjszakai krémet és szemránckrémet használ, valamint esküszik a mikrodermabráziós kezelésekre, melyekkel a kezét a nyakát és a mellkasát igyekszik megóvni.

A nyolcvanas években feltűnt Crawford szerint a táplálkozás és az edzés is kiemelten fontos. Tavaly szeptemberi nyilatkozatában elmondta, taposógépezik, súlyzózik négyszer egy héten, és hétvégente barátnőjével jár túrázni. Cindy Crawford egy dolgot viszont sosem tesz: nem kezd drasztikus diétákba. „Azt szeretném, ha a gyerekeim látnák az anyjukat normálisan enni. Ha fagyizni megyünk, lehet kisebb adagot kérek, de azt megeszem. Nem szeretném, hogy a lányom, Kaia azt higgye, nem ehet fagyit”, nyilatkozta a Star magazinnak tavaly a kétgyerekes családanya.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
hirdetés