Termékeny volt a múlt hét második fele a sztárvilágban: megszületett végre Angelina Jolie és Brad Pitt közös gyereke, Gwen Stefani is anya lett, a magyar politikai elit pedig kormányszóvivői fronton gyarapodott.

Szombat éjjel Namíbiában megszületett Angelina Jolie és Brad Pitt első közös gyereke, a tesóihoz hasonlóan bizarr nevet kapott Shiloh Nouvel Jolie-Pitt nevű kislány. Neve annyit tesz: új messiás. A Shiloh ugyanis héberül azt jelenti: békés, a keresztény szövegek pedig ezen a néven a Messiást említik. Második neve, a Nouvel, franciául újat jelent.

Pitt kedden azzal mentette ki magát a Cannes-i Filmfesztiválon bemutatott új filmje premierjéről, hogy "a gyerek bármikor megérkezhet", így a sajtó a hét vége felé már azt is tudni vélte, hogy Jolie már a szülőkádban van. Azt nem tudni, honnan vették az alternatív szülési módszer hírét, Pitt szóvivője, Cindy Guagenti szűkszavú közleményéből ugyanis a kislány nevén és születésének időpontján kívül nem derül ki más: "egyelőre sem további információk, sem fotók nem állnak rendelkezésre".

Vesztegzár és szülőkád

Az egyik leginkább várt sztárbébi születése körüli felhajtás Jolie állapotának előrehaladtával szinte hisztérikus méretetet öltött, a pár ezért is tűnt el április elején szem elől Namíbiában, ahová Jolie-t az ENSZ tiszteletbeli nagyköveteként jótékonysági munkája is köti.

Az előzetesen bedobott információk közt olyan is volt, ami szerint Jolie esetleg mégis Franciaországban szülne, hogy súlyos beteg - egyes források szerint haldokló - édesanyja közelében lehessen, ez azonban nem tűnt igazán valószínűnek, mivel a terhesség utolsó szakaszában nem ajánlott repülőn utazgatni. A namíbiai kormány mindenesetre mindent elkövetett, hogy a páros háborítatlanul várhassa a szülés időpontját: valóságos vesztegzárral vette körül Pitték rezidenciáját, és a saját testőrség mellett a rendőrség is őrizte őket a tolakodó újságíróktól, akiknek egyébként a hivatalos papírok mellett Jolie és Pitt külön engedélyét is szükségessé tették a vízum megszerzéséhez.

Gwen már kiblogolta

Klikk a képre!

Gwen Stefani a bujkálással szemben a nyilvánosságot és a hollywoodi celebek kedvenc klinikáját, a Cedars-Sinai Medical Centert válaszotta, hogy világra hozza kisfiát, James McGregor Rossdale-t. Az énekesnő és férje, Gavin Rossdale péntek este köszönthették az újszülöttet, aki a Kingston James McGregor Rossdale nevet kapta. Kingston egyébként Jamaica fővárosa. Sajtósuk szerint mindketten jól vannak, a büszke kismama pedig már azt is közzétette weboldalán, hogy fiacskája 3 kiló 40 dekával született. A 36 éves énekesnőnek ez az első gyereke, férje egy 16 évvel ezelőtti kaland okán azonban már egy tinédzserlány apja, igaz, ezt ő maga is csak két éve, egy DNS-vizsgálat után tudta meg. A pár 1995-ben ismerkedett meg, 2002-ben dupla szertartással, Londonban és Los Angelesben esküdtek meg.

Gyarapodott a hazai politikai elit

Itthon Batiz András kormányszóvivő és Debre Krisztina gyarapították a családot: az ő kisfiuk csütörtök éjjel született, és a külföldi celebbébiktől eltérően csak egy nevet kapott: Ivánnak hívják. A 3 kilós és 56 centis kis Batiz születésénél édesapja is jelen volt, és mint a Velvetnek elmondta, minden férfinak csak azt tudja tanácsolni, hogy tegyen így, mert ehhez hasonló élményben nem volt még része. "Hihetetlen, hogy az ember hogy készül erre pillanatra, aztán amikor ott van, egyszerre tör ki belőle az euforikus öröm és szakad rá a felelősség" - mondta Batiz, aki örül annak, hogy támasza tudott lenni feleségének amikor szüksége volt rá.

A szóvivői bébi Gyurcsány Ferenc támogatását is élvezi: Batiz most hosszabb időre szabadságra megy, hogy feleségével legyen idejük hozzászokni a kisbaba körüli teendőkhöz, és mint a Velvetnek elárulta, ebben a döntésében "száz százalékosan támogatta őt" a többszörös családapaként valószínűleg együttérző miniszterelnök is. Meg vagyunk hatva.