Csak kaland volt Geszti Péter számára a Gregor Bernadett-affér - írja a Blikk. A szövegíró és a színésznő mindössze fél évet voltak együtt - miután Geszti novemberben elhagyta feleségét, Gryllus Dorkát - és néhány héttel ezelőtt szakítottak. Az újság több olyan embert is megkérdezett, akik közel állnak a szerelmi háromszög szereplőihez, ők egyöntetűen állítják: Gregor és Geszti kapcsolatát sosem erősítették mély érzelmek. Ezek szerint nem a színésznő volt az oka annak, hogy Geszti és Gryllus útjai kettéváltak.

Bár maguk az érintettek senkinek sem nyilatkoztak, a Blikk úgy tudja, hogy elsősorban a gyermekvállalásról gondolkodtak eltérően a házastársak. A férfi családot akart alapítani, ám a felesége még korainak tartotta az elhatározást. Gryllus Dorka azóta munkával feledteti a csalódást, és azt tervezi, hogy Németországban próbál szerencsét. Arról nem tudni, hogy a páros hivatalosan is benyújtotta volna a válókeresetet. Ha ez megtörténik, akkor sem kell hosszas procedúrára számítania a feleknek, mert egy korábbi megállapodás szerint a feleségnek nem jut szinte semmi.