Jackie Chanról is kiderült, ami újabban mindenkiről, hogy pornófilmben játszott. Az 52 éves színész azonban hivatásos színészként, 21 éves korában, a megélhetésért vállalta a szerepet, és egy percig nem szégyelli. A hongkongi születésű de Amerikában élő, eddig inkább akrobatikus harcművészeti akcióiról híres színész 31 éve, még hazájában készítette az "All In The Family" című, más jellegű akciókat felvonultató filmet.

A harcművészt nem viselte meg a titok kipattanása, egy percig sem érzi magát zavarban. Egyrészt, mert a modern pornófilmekhez képest ez a mű ma már meglehetősen ártatlannak számít, másrészt, mert csak megélhetési pornósztár volt. "Mindent el kellett vállalnom, hogy pénzt keressek, és ezt sem tartom valami nagy számnak. Még Marlon Brando is látható pucéran némelyik filmjében. Különben is, a pornófilmek akkoriban sokkal konzervatívabbak voltak, mint a maiak." - fejtette ki az angol Daily Expressnek.
Nem Chan az egyetlen filmszínész Hollywoodban, aki karrierje kezdetén szex-akciófilmekben szerepelt: Sylvester Stallone még jóval a Rocky előtt feltűnt a Party at Kitty and Stud's című szoftpornóban.
Még több a velveten
- Ki- és bemeneti nyílását, testnedvét adja a hírnévért a magyar celebKeleti Györgyit Rióban kapta el a hasmenés, Hajdúékat Egyiptomban, Zimány Linda hüvelygyűrűt visel magában, míg Czifra Noéminek a méhszájától volt hangos a sajtó.
- 3D-ben vetkőzött a paraguay-i vezérszurkoló modellLarissa Riquelme azóta vetkőzik, hogy a paraguay-i csapat kiesett a foci vébén, két hónap alatt jutott el a Playboy-címlapig.
- Megfojtotta a barátnőjét, mert egy másik férfi nevét kiabálta szex közbenGary lement a konyhába, főzött egy kávét, majd visszament a hálóba, és megkérdezte, mégis, ki az a Chris. Aztán többször megszúrta, végül megfojtotta a nőt.



