Csütörtök reggel 6 millió értékben foglaltak le bútorokat az énekesnőnél egy 20 milliós tartozása miatt.

Bár a legutóbbi hírek szerint Zalatnay két hitelezőjének már törlesztett, a jelek szerint a többiek sem akartak tovább várni. Csütörtök reggel végrehajtók ütöttek rajta Zalatnayn tárnoki házában, akik egy 20 milliós tartozást próbálták behajtani az énekesnőn. A végrehajtóknak rendőri kíséretet kellett kérniük, mikor Cini nem akarta beengedni őket, ezután azonban 6 millió forint értékben foglaltak le értéktárgyakat a végrehajtók a hitelezők jelenlétében. A Blikk információi szerint egymilliós antik asztalka, számítógép, bőr ülőgarnitúra és több tévékészülék is van a lefoglalt vagyontárgyak közt.

Az egyik hitelező, Komjáthy Józsefné eredetileg 6 és félmillió forintot adott kölcsön az énekesnőnek, ami a kamatokkal együtt időközben több mint 14 millióra nőtt. Az asszony a lapnak elmondta: tíz éve már próbálták behajtani Zalatnayn a pénzt, de akkor eredménytelenül. A ő részére most 4,62 millió forint értékben foglaltak le értéktárgyakat, míg az énekesnő másik hitelezője, Kolosi Sándor részére - akinek több mint hatmillióval tartozik -, másfél millió forint értékben történt foglalás.

Az énekesnő ügyvédje, dr. Stiller Magdolna a lapnak elmondta: sem az ingatlan, sem a lefoglalt értéktárgyak nem Zalatnay nevén vannak, így végrehajtási pert indítanak ezek visszaszerzésére.