A képgalériánk egy részében magyar könnyűzenészek csókolóznak. Vidám, szeretetteljes Viva Comet díjátadónak voltunk tanúi, ahol a tavalyi fémsarkú groupie-k újakra cserélődtek, és ahol nem Czutor Zoltán önismereti útját kutattuk, hanem azt, hogy a kamasz reménységek miért akarnak részei lenni a hazai könnyűzenének. Olyan gondolatokkal gazdagodtunk, mint: az ember a zenéjében sajátmagát közvetíti a népeknek.

„Határozott személyiség vagyok. Úgy képzelem a jövőmet, hogy lesz egy média dolog, amiben a legjobb lehetek. Ismerem személyesen Till Attilát, és hihetetlen, amit szakmailag véghezvisz, az őszinte, szókimondó stílusa lenyűgöz. Amúgy gitározni tanulok, de csak azért, hogy kísérhessem az énekemet”- vázolta jövőképét Kocsis András leendő emorocker csontvázzal díszített fekete pólóban, gondosan füstös szemsminkkel a vörös szőnyegnek nevezhető kék kárpit mellett, aki fekete körömlakkal dekorált kezében műanyaggitárt tekergetett.

Félplaybackes történet szeretnénk lenni

Csók és rock'n'roll

A Viva Comet díjátadón a magyar könnyűzenei élet első látásra befogadhatatlanul nagy koncentrációját fedeztük fel a tömött Syma Csarnokban, de most mégsem azzal szerettünk volna foglalkozni, hogy Czutor Zoltán hol tart ma a az önismeret útján, Mark érzi-e már néha a burnoutot, amelyről karrierje kezdetén óvta magát, és hogy Kovács Ákos pinot noirt, vagy inkább cabenet savignont szokott-e bontani olyan esetekben, ha Viva Comet életműdíjat kap.

Sokkal inkább érdekelt bennünket, hogy a megjelent tizenéves reménységek miért szeretnének részesei lenni a magyar könnyűzenének. Remek alanyt találtunk Kocsis András, a Subbán már emlegetett Oh, my God frontemberének a személyében, hiszen még hangszeren sem tanult meg játszani, zenekarának első dala sincs még teljesen kész, csak a szöveget írták meg. „Manapság újra visszajöttek a garázsbandák, az Év Előadója díjjal kitüntetett Anti Fitness Club is az, van dobos, gitáros, satöbbi. Ez olyan sablonos, az együtteseket nem a tagokért szeretik, és zenét két ember is tud közvetíteni. Mi félplaybackes történet szeretnénk lenni.”

Van egy versem a rock’n’rollról, mondhatom?

A díjazottak

Nem születtek túl meglepő eredmények a 2008-as Viva Comet díjátadón. A legjobb női előadó díját az Eurovíziós Dalfesztivált nem zajos sikerrel zárt Csézy nyerte, a legjobb férfi előadó LL. Junior lett, a legjobb új előadó az Anti Fitness Club lett. A legjobb videoklip kategóriában a szakmai zsűri a Supernem Generáció című dalához készült – ahogy a díjátadón hívák – rövidfilmet találta a legjobbnak. A legjobb zenekar a Groovehouse lett. Kovács Ákos pedig megkapta jól megérdemelt életműdíját.

Amíg tavaly a No Thanx megjelenésére sikítoztak a kamaszlányok a sikítozás számára elkerített kordonok mögött a kék szőnyeg előtt, addig idén az Anti Fitness Klub okozta a legnagyobb katarzist, de a Barátok Közt szereplőitől is kértek aláírást a rajongók. Egy új, ismeretlen fiatal fiúval érkezett Kiszel Tündét nem nagyon rohamozták meg, ennek ellenére sikerült néhány füzetet bravúrosan elkapnia, aláírnia. A fotósok egy része füldugóval dolgozott kiszűrendő a csontig hatoló kamaszsikolyokat.

Czifra Noémi a magyar celeblét szépségét osztotta meg beszélgetőpartnerével (eszerint jó érzés az emberek tömeges rokonszenve), Herczeg Zoltán divattervező csizmája talpán nyomta el a csikket, a Kozmixból ismert Hozsó öt percet kérve elszaladt arra a felvetésünkre, hogy beszélgetnénk vele a könnyűzenéről. Az idén is Rákai Philip Kálmán társaságában érkezett David Merlini (mentalista?) arról emlékezett meg nekünk, a macskájával együtt utazott haza Los Angelesből Budapestre, ez ugyanis fontos esemény. Az este slágeritala a vodka-energiaital, slágerétele a szalámis pizza volt, csajozós dumája pedig a: van egy versem a rock’n’rollról, mondhatom? Képgalériánkban pedig látható, a magyar könnyűzenészek mennyire szeretnek csókolózni.

a rajongók és a VIP vendégek aránya: 30/70 százalék

Csók és rock'n'roll

A legjobb férfielőadó díjára jelölt Puskás Peti az esélyét latolgatta a koktélpult mellett, majd rövid töprengés után elmondta, nem lát esélyt a győzelmére. A díjat egyébként LL. Junior nyerte később. Voksán Virág playmate 15 centiméteres sarkú, súlyos, arany platformszandálban húzta a miniszoknyás lábát, Karda Beáta pedig elővette a szemüvegét, hogy ne maradjon le semmi lényegesről a zsúfolt VIP-csarnokban. „Mozizni jó”- mondta. A tavalyi díjátadón hemzsegő, fémtűsarkús groupie-k idén nyárra újakra lecserélődtek, a cipők maradtak. Becsléseink alapján a rajongók és a VIP vendégek aránya: 30/70 százalék, a hagyományos nők és groopie-k aránya: 70/30 százalék volt, a zenészek és stábjuk aránya 30/70 százalék, a stábkamionok, közönséges autók, hiphop-kabriók aránya a parkolóban: 50/30/20 százalék volt. A józan vendégek és spicces vendégek aránya pedig a VIP-szekcióban 20/80 százalék volt.

Pontosítás az Anti Fitness Clubról

A Viva Comet díjazottjairól írt összefoglalónkban úgy fogalmaztunk, „a legjobb új előadó a tavaly ilyenkor még nyomokban sem létezett Anti Fitness Club lett.” Egy olvasónk levélben korrigálta az értesülésünket. Eszerint az AFC már korábban is létezett, „rendes punkot nyomtak” olvasónk pogózott is egy kecskeméti koncertjükön. Akkoriban még nem hódítottak ilyen mértékben, leginkább „a legvadabb piások tántorogtak a színpad előtt.”

A Viva televízió a díjátadó előtt egy nappal kilátásba helyezte, hogy kizáratja riportereinket az eseményről emiatt az esélylatolgató cikkünk miatt, de végül könnyen bejutottunk, és folytathatjuk Kocsis András és zenekara pályaívének a felskiccelését. „Nem akarunk producerekkel dolgozni, csak az interneten terjedni. Tárgyaltunk már producerekkel, és kiderült, tíz százalék lenne a beleszólásunk a zenénkbe, a dalainkba, a kinézetünkbe. Több emberhez eljutnánk úgy, de az a zene nem lenne igaz. Márpedig a zene arra való, hogy az ember sajátmagát közvetítse a népeknek.”

Ami pedig a zenét illeti, szeretem a KGB-t

Csók és rock'n'roll

Illik szólunk a díjátadóról is, amelyik nem volt túl jelentős. A show-t Lilu és Zola vezette közösen, és a műsorban olyan produkciókat láthattunk, mint az egykori Romantic zenekarból ismert Völgyi Zsuzsi szólódalát, majd szerelmes dalt énekelt Skrapits Erik a No Thanx énekese és új barátnője Kisó. A díjazottakat egy kamera és két biztonsági őr követte a színpad felé átvenni a díjukat. A nemzetközi sztárvendégek évről évre egyre ismeretlenebbek, idén „Sikáugóból” jött el hozzánk Tomi, akiről szívesen kértük volna, mutassa be magát részletesebben, de csak a menedzsere társaságában lett volna hajlandó nyilatkozni, akit az este folyamán nem talált. Bátyja, Száva azonban tört magyarsággal kisegített bennünket arra az esetre, ha nem találnánk a szavakat öccse zenéjére. „Majd biztos megírjátok, hogy Tomi Justin Timberlake-et imitálja, és kommersz. Ismerem a kritikus újságírókat.”

Látva az egyre felszabadultabb tömeget, nem folytattuk az elmés gondolatok kutatását, és látva, hogy a kismama Szabó Eszter az idő előrehaladtával is józan, rá szerettük volna bízni a riport zárógondolatát, és néhány pillanatképet kértünk tőle a magyar könnyűzenéről és videoklipekről. „Mozgóképet nem nagyon nézek, egy filmet láttam az utóbbi években, a Bronxi mesét, az tetszett. Szóval nem tudom elemezni a mai videoklipeket. Ami pedig a zenét illeti, szeretem a KGB-t, mert abban apa is benne van, no meg a Vaya Con Diost. De őket most itt nem látom.”