Az Ananova internetes hírügynökség szerint véget ért Tom Cruise és Penelope Cruz hároméves kapcsolata. A szakítás tényét mindkét színész sajtósa megerősítette, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy Cruise és Cruz barátságban vált el egymástól.
Cruise nővére és sajtósa, Lee Anne DeVette szerint a szakítás január végén történt, és a kapcsolatnak nem azért lett vége, mert bármelyikük is beleszeretett volna valaki másba, Cruz szóvivője, Robert Garlock a People magazinban legalábbis azt állította, hogy sem Cruise, sem Cruz nem jár senkivel, és hogy jó barátok maradtak.

Nem vallási okok

Tekintse meg képeinket!
Hogy pontosan mi vezetett a szakításhoz, azt egyelőre nem tudni, de vallási okok biztosan nem: Garlock szerint Cruz ugyan nem tért meg a szcientológiának, amelynek Cruise lelkes követője, de "részt vett az egyház tanfolyamain, és hasznosnak találta őket."

Nevető harmadik

A pár egyébként 2001-ben, a Vanília égbolt fogatásán ismerkedett meg, és kapcsolatuk folyamán többször is felröppent a hír, hogy a szakítás szélén állnak. Cruz állítólag féltékeny volt Cruise volt feleségére, Nicole Kidmanre, és erre volt is némi oka: Cruise tavaly például egy tévéadásban kijelentette, hogy mindig is szeretni fogja Kidmant, akivel egyébként is egyre jobb a viszonya - az idei Golden Globe-ceremónia után például meghitt beszélgetésbe merültek a Miramax partiján.

Cruise-t jelenleg Az utolsó szamurájban láthatjuk, következő filmje pedig a Michael Mann rendezte Collateral lesz, amely a nyáron kerül a mozikba. Cruzzal április 8-tól találkozhatunk a Gothikában, Olaszországban pedig éppen két hete mutatták be a főszereplésével készült Non ti muovere című filmet.