Csisztu Zsuzsa ugyan nem tudott róla, hogy férje árulja közös ingatlanukat, annak viszont örül, hogy végre ezen a szálon is elszakadhat tőle.

Csisztu Zsuzsa és egykori férje, Básty István árulják közös törökbálinti ingatlanukat, melyet még hat évvel ezelőtt vásároltak. A Színes Bulvár Lap információi szerint a villát 79 millió forintért árulják egy hirdetési újságban.

Csak akkor van vége, ha a pénzt is megosztják

Csisztu a lapnak azt nyilatkozta, ugyan nem tudott arról, hogy volt férje adott fel hirdetést, de a kettejük tulajdonában lévő ingatlan jobb, ha minél hamarabb elkel, hogy végleg elvághassa a szálakat közte és volt férje közt. Ő ugyanis abban hisz, hogy csak a végleges vagyonmegosztás után lehet teljesen elválni egymástól. A ház egyébként a vásárlás időpontjában még Básty vagyonát képezte, később azonban egy házassági szerződés keretében fele-fele arányban lettek az ingatlan tulajdonosai.

Hamarosan gyereket akar

Az eddig elsősorban házassági botrányáról ismert műsorvezetőnő az utóbbi időben lehiggadt, fiatal pasijával tölti a napokat. Legutóbb azt nyilatkozta, hamarosan kisbabát szeretne, és addig akar szülni, míg megvan benne az a fajta "lendület", ami ehhez szükségeltetik.