Szombat esti lázas táncpartnerével, Keleti Andreával tölti a karácsonyt Csonka András. A család szinte befogadta a színészt, és már az egyéves Máté sem fakad sírva, ha meglátja Picit.

Annyira összebarátkozott Csonka András táncpartnerével, Keleti Andreával, hogy még a karácsonyt is együtt töltik - írja a Színes Bulvár Lap. A család ugyanis ünnepi ebédre hívta a géppuskalábú színészt, akinek egyébként ez az első karácsonya édesanyja nélkül.

Beépült Keletiékhez

Csonka egészen beépült a családba a táncverseny hetei alatt. Imádja a gyerekeket, az ötéves Viki például már minden titkát megosztotta vele akkor, amikor ő ment érte Nagykovácsiba a szülőkhöz, mert Andinak és férjének, Zoltánnak programja volt.

Az egyéves Mátéval kapcsolatban Csonka már azt is sikernek érzi, hogy a kisfiú nem sírja el magát, amikor meglátja.

Pici nagyon készülődik Keleti Andreához, és végtelenül hálás neki "azért a sok szépért és jóért" amit táncban tőle kapott.

A férj is megkedvelte

Keleti Andrea számára teljesen természetes Csonka karácsonyi vendéglátása, hiszen a színész igazi családtaggá vált. Persze mindketten tudják, hogy mostantól kevesebb időt tudnak együtt tölteni.

Pici egyébként Andrea férjével is jóban van, hiszen sokat dolgoztak hármasban, amíg a versenyre készültek.