horoszkóp

Csősz Boglárkát milliókra perli volt menedzsere

2004.02.24. 17:01
Több millió forintot akar egykori ügynöke Csősz Boglárkától, akit az Apám beájulna című magyar film Barbi nevű (szőke) szereplőjeként ismerhettünk meg - a plakátokról legalábbis. A menedzser szerint a modell adócsaló, sőt még testét is kiárusítja, tudtuk meg a Színes Mai Lapból. A támadások váratlanul érték Boglárkát, aki ártatlannak vallja magát.
Boglárka menedzsere, Salamon Tibor azt állítja, modellje szerződésszegést követett el azzal, hogy több ügynökséghez is leszerződött egy időben, miközben Salamonnak kizárólagosságot ígért.

Ejnye, Boglárka!

Klikk a képre!
"Boglárka szerződést szegett, pedig mi mindenben segítettünk neki" - nyilatkozta a fenti bulvárlapnak Salamon. "Lakást biztosítottunk neki, elintéztük, hogy megkapja a filmért járó gázsit, és a CKM címlapján való szereplést is nekünk köszönheti."

A sértett Salamon nem szépíti a dolgokat ."Tudomásom szerint eddig egyetlen munkája után sem fizetett adót, és szerintem az sem igaz, amit állít magáról, hogy tizenötszörös szépségkirálynő. Talán háromszor koronázták meg."

A felháborodott ex-ügynök - állítása szerint - próbálta jobb belátásra bírni a féktelen lányt, de nem sok sikerrel. "Az egyik rendezvényen például annyira kivetkőzött önmagából, hogy bugyi nélkül táncolt a színpadon" - árulkodott Salamon a színes bulvárlapnak.

Call-girl is

Salamonnak akkor lett végleg elege a lány játszadozásaiból, amikor megtudta, hogy Bogi úgynevezett személyi kísérőként is keres pénzt. Erről saját szemével is meggyőződhetett, amikor egy luxuslakásban félreérthetetlen helyzetben találta a lányt. Salamon megszakított a lánnyal minden munkakapcsolatot, és többmilliós perrel várja haza Boglárkát, aki Salamon elmondása szerint jelenleg külföldön tartózkodik.

"Nem szegtem meg a szerződést."

A bulvárlap szerdai számából kiderült, Boglárka Magyarországon tartózkodik, és mélységesen felháborodott az őt ért vádakon. A vádaskodást azzal magyarázza, hogy menedzsere, aki már régóta bosszúhadjáratot folytat ellene, ki akarja használni a népszerűségét.

"Nem szegtem meg a szerződést," - nyilatkozta a bulvárlapnak - "mivel én azt fogadtam meg, hogy Salamon Tibor lesz a kizárólagos menedzserem, nem pedig azt, hogy nem tárgyalok másik ügynökséggel." Cáfolta azt is, hogy valaha bugyi nélkül táncolt volna bármelyik buliban, és azt is tagadta, hogy személyi kísérő lenne.

A legjobb popsi

Csősz Boglárkáról a Velvet annyit tudott meg, hogy többszörös Erdély Szépe címmel büszkélkedhet, ezen kívül 2002-ben a Bonton Év Arca verseny második helyezettje lett. Ugyanebben az évben Máltáról a "legjobb popsi"-nak járó díj az ő zsebébe vándorolt, és néhány Miss Bikini versenyt is megnyert.

Csősz Boglárka 1984-ben, Sepsiszentgyörgyön látta meg a napvilágot. Modellként reklámfilmek és videoklipek gyakori szereplője volt, főleg a nemzetközi siker érdekli. Nagyjátékfilmben eddig egyszer szerepelt csak.