Márton Csabát eredetileg a Bolondóra című műsorból ismerte meg az ország, majd Zalatnay Sarolta 25 évvel fiatalabb pasijává küzdötte fel magát, végül elhagyta az országot, hogy Amerikában folytassa színészi önbeteljesítését. Legközelebb sátánista pornóproducerként tűnt fel, a Velvet pedig megpróbálta áthidalni az egykori musicalszínész és jelenlegi énje, Martin del Toro közti szakadékot. Nem sikerült.

Márton Csabát jó tíz éve, a Bolondóra című műsorban ökörködő színészkezdeményként ismerte meg az ország, de legemlékezetesebb alakítása mégis a "Zalatnay Sarolta 25 évvel fiatalabb pasija" szerepkörre korlátozódott. Az eredetileg a Gór Nagy Mária Színitanodában, musicalszínészként végzett ifjú titán pár éve idősödő szerelme pénzével Amerikába távozott, hogy ott tovább csiszolja színészi kvalitásait, de hiába bújtuk a híreket, azok ezentúl is csak Brad Pittről szóltak. A nagy semmiből végül Zalatnay sikkasztási ügye kapcsán tűnt elő ismét: ekkor derült ki, hogy Cini férje a színészi karrier helyett végül inkább a pornószakma felé vette az irányt.

Del Toro színre lép

Bár Zalatnay révén ekkor már egy ország tudta, ifjú szerelme mekkora csődör az ágyban - azt meg már amúgy is sejtettük, hogy nem egy gátlásos alkat - , Márton meglepő módon mégsem színészként akart feltörni a szakmában, hanem inkább a kamera mögé állt. Elmúlt négy évét operatőrként és vágóként töltötte a szakmában, míg tavaly végre kiteljesedhetett: Martin del Toro néven rendezni kezdett, és szakmai site-ok máris az elmúlt évek egyik legígéretesebb fiatal rendezőjeként emlegetik. Egy régebbi interjúban Jim Powerst említi mentoraként, akitől sokat tanult: például azt, hogyan kell bánni a "hülye drogos kurvákkal". Saját stílusát del Toro amolyan "őrült, hardcore, interaktív, nyál-az-objektíven" stílusként jellemzi, ahol "van mindenféle fétis: szopás, cipő, láb, punci, fenék", amihez ő még egy kis sátáni jelleget is ad.

Szereti az újságírókat

Ígéretes karrierje kapcsán a Velvet is szeretett volna gratulálni a művész úrnak, ezért nagyon megörültünk, amikor megtaláltuk őt az iwiw-en. Küldtünk is neki egy üzenetet, amiben biztosítottuk, hogy bennünket nem itthonfelejtett exnejével kapcsolatos ügyei érdekelnek, mert azokat Cini, vagy média rajta kívül álló része már nagyrészt kiteregette, a fennmaradó részt meg - filmrendezői érdeklődéséből kiindulva - inkább nem akarjuk tudni. Ellenben szívesen hallottunk volna bájos kulisszatitkokat fetish-pornóforgatásokról, az említett narkós kurvákról, és arról, milyen izgalmas megjelenési formákban kapcsolódhat össze a del toro-i művészetfelfogás szerint a sátánizmus és a pornó.

Olvass a sorok között, te mocsok, úgyis megöllek!

D acos vagyok
Ö lök, ha kell
G olyóálló
Ö rdögökkel
L ovagolok
J obbra-balra
Ö nmagammal
N em kibaszva.

M egsértem az
E rőszakot
G éppisztollyal.

M árton vagyok
I dők óta
N em balek
D e idióta
E lsül egyszer
N agyon elsül

B ombám küldi
Ü dvözletét
D élben jön az
Ö rök
S ötét

P énz,
R ang,
O stobaság,
L e ne maradj,
I rtsd ki magad!

F ingjál nekem
I rka-firkát
R ámozdulnak
K urva birkák,
Á lszent gecik,
S zarkabátok,
Z aci-zacsik, "jóbarátok".

K erül a figyelem?
U tálod már magad?
R othad a
V esédben minden.
A nyuka a helyén marad!
!

(Márton "Martin del Toro" Csaba verse)

Versben mondja el

Márton - önmeghatározása szerint "Cila, a Thermo-nukleáris playboy" - azonban válasz helyett iwiw-es adatlapján publikált ékes versben küldött el bennünket, és velünk a többi, őt szintén megkereső újságírót az anyjába. Mint kifejtette, egyébként szereti őket, bár kiegészítésként azt is hozzátette, hogy "főleg lassú lángon, nyárson sütve, sült krumplival". Verse előtti bevezetőjében így indokolja érzéseit: "A napokban megkeresett néhány keresetlen firkász e-mailen vagy telefonon Magyarországról, és - ugyan személyesen nem beszéltem velük, de - szerették volna elhitetni velem, hogy bárkit is érdekel a véleményem, és az nekem nagyon jó, ha ők jót tesznek velem és megírják, hogy mit gondolok egy bizonyos Salaknai Zarázdáról és nem azért akarják az "interjót", mert ezért ők pénzt kapnak és az nekik most éppen nincs és azért még hideg van, meg enni is kell..."

Mi ezt kicsit paranoid reakciónak tartottuk, mert a Velvetet - ahogy azt előzőleg jeleztük neki - tényleg nem életének cinis vonulatai érdekelnék, meg amúgy is havi fixért dolgozunk, szóval mindegy, kiről írunk, viszont ő igazán üde színfolt lehetett volna a hazai celebek megszokott sorában. Tovább erőszakoskodtunk tehát, megkereséseinkre azonban azóta sem reagált, de pár napja mintha enyhe szúrást éreznénk a vesénk táján, szóval elképzelhető, hogy fekete miséin már nyertünk egy saját viaszbabát. Egyelőre tehát csak a már említett verset tudjuk megosztani Önökkel (lásd a keretest): ebben a szerző amellett, hogy bepillantást enged szórakoztató lelkivilágába, a sorok kezdőbetűinek összeolvasásával üzen. Az "Olvass a sorok között, te mocsok, úgyis megöllek!" című költeményt írója azóta már újabbal helyettesítette, amelyben istenhez fűződő problémás viszonyáról beszél, de az nem ilyen érdekes, úgyhogy azt nem közöljük.

Mónika és a sátánista tengerimalac

Márton ismerősei közt - és a képek egy részén - szerepel Miklós Mónika nevű barátnője is, aki - a hazai bulvárlapok szerint - annak idején Zalatnayval való szakításuk fő oka volt, és a jelek szerint azóta is igyekszik feledtetni "drogmentes, mégis enyhén idióta viccekkel rendelkező" Cilájával a válás traumáját. Az adatlap bejegyzéseit olvasva először azt gondoltuk, a költői vénájú pornórendező biztos valami nagyon durva cuccot nyom, ettől ír olyan szellemes és vicces dolgokat, de ha Mónika állítja, el kell higgyük, hogy helyből ilyen szellemes és vicces személyiség. Bejegyzései közt például özvegyként definiálja önmagát, szabadidejét pedig csupa hasznos foglalkozásnak szenteli: "gyűlölködöm, káromkodok, átkokat szórok, kommonista propagandákat tépek miszlikbe, a Ku-Klux Klán birodalmi varázslójának kluttyogok és jókedvűen háborgok mindenféle igazságtalanságon".

A képek alapján Márton nem csak pornórendezőként, hanem Marilyn Manson kicsi magyar klónjaként is előszeretettel valósítja meg önmagát, legalábbis a Santa Monica-i 14Below klubban már lépett fel PMO nevű zenekarával. Amikor épp nem az apokalpiszist sietteti, szívesen tölti idejét kedvenc állatai körében: Lala kutyája mellett adatlapján először barátnőjét, Mónikát is ide sorolta, bár bevallotta, hirtelen nem is tudja, hova ásta el. Mónikát azóta sem találhatta, mert azóta már Anton, a sátánista tengerimalac vette át a helyét, akivel persze megint csak nem stimmel valami: "a legutóbbi fekete misén véletlenül kígyóvá változott. Azóta csak sziszeg, mint egy logopédus, ezért megölöm."

Anyagcsere és zárszó

A legfrissebb hír del Toro karrierjével kapcsolatban, hogy az idei Adult Video News díjátadóval egybekötött pornóexpó alatt szerződtette le őt a Red Light District Entertainment, akiknek a következő egy évben havi 4 filmet gyárt majd. Ennek kapcsán Márton, vagyis izé, del Toro úgy fogalmazott: "Végre valaki megérti a pornóval kapcsolatos nézeteimet és elképzeléseimet. A pornó az életem: azt eszem, azt iszom, azt hugyozom ki!"