A főpolgármester vasárnap tilosban parkolt a Holló utcában, majd visszatolatott, pedig az egy egyirányú – állítja egy olvasó. A főpolgármesteri hivatal szerint Demszky Gábor a kérdéses időpontban valóban a helyszínen tartózkodott. Az SZDSZ-es politikust három évvel ezelőtt gyorshajtás miatt meszelték le a rendőrök.

Demszky Gábor vasárnap rossz irányból hajtott be a Holló utcába, majd a járműforgalom elől elzárt területen, a „Megállni tilos” tábla hatálya alatt parkolta le autóját, ezután elsétált egy közeli építkezésre, ahonnan tíz perc után visszatért, beszállt autójába, és visszatolatott a Király utcába - jelentette egyik olvasónk, aki képeket is készített az esetről.

Klikk!

„A főpolgármester úr vasárnap délután valóban arra járt, de csak egy pár percre állította le autóját. A Gozsdu Udvart tekintette meg, ahol éppen építkezés folyik” – tudtuk meg a polgármesteri hivatal sajtóosztályának egyik munkatárástól.

Nem ez az első eset, hogy Demszky Gábor vét a közlekedés szabályai ellen. 2004 májusában gyorshajtás és lejárt jogosítvány miatt jelentették fel. A főpolgármestert a 21-es úton állították le, mivel átlépte a megengedett sebességet, 70km/óra helyett ugyanis 100 km/órával közlekedett. Az igazoltatás során kiderült, hogy jogosítványának érvényessége lejárt. A kihágás után az okiratot bevonták, a feljelentést pedig továbbították a lakóhely szerint illetékes kapitánysághoz.

A Pest Megyei Rendőrfőkapitányság végül négy hónapra bevonta jogosítványát és 40 ezer forintos bírságot szabott ki. Demszky Gábor jogosnak nevezte büntetését. Igaz, szerinte nem egészen egyértelmű, hogy az új típusú jogosítványok meddig érvényesek, ugyanis "megtévesztő módon szerepel az érvényesség ideje” – írta az MTI-nek kiadott közleményében.

Demszky Gábor azonban nem az egyetlen közszereplő, aki tilosban járt, vagyis állt. 2007 májusában az Index egyik olvasója képekkel támasztotta alá állítását, miszerint a Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője hétvégenként rendszeresen parkol tilosban szolgálati autójával a Budai-Nagy Antal és a Hollán Ernő utca sarkán. A Országos Rendőrfőkapitányság kommunikációs igazgatója beismerte, hogy erre valóban volt példa, hozzátette, meg is büntetik érte. Igaz, az Index által megkérdezett lakók szerint ez nem igazán felel meg a valóságnak.