A londoni rendőrség beszámolójából kiderül, hogy Diana hercegnő ellen nem követtek el merényletet, sőt az is, hogy halála pillanatában nem volt állapotos. Dodi Fayed apja azt állítja, az igazságot csak ő tudja. De az nem ez.

Megalapozatlanok a walesi hercegnő halálával kapcsolatos összeesküvési állítások - közölte csütörtökön a Diana életét kioltó, csaknem egy évtizeddel ezelőtti párizsi autószerencsétlenség brit rendőrségi vizsgálatának vezetője.

Összeesküvési elmélet sehol?

Lord John Stevens, a Scotland Yard volt főparancsnoka, személyesen ismertette Londonban a vizsgálatról elkészített 850 oldalas jelentés fő megállapításait, majd egyértelműen kijelentette: nem volt olyan konspiráció, amely a hercegnő, vagy a kocsiban vele utazók meggyilkolására irányult volna; tragikus baleset történt.

Lord Stevens ezzel egyöntetűen cáfolta azokat az összeesküvési elméleteket, amelyek szerint Diana és akkori barátja, Dodi Fayed a brit titkosszolgálat merényletének áldozata lett, és megerősítette a francia vizsgálat eredményét, amely már három évvel ezelőtt szintén balesetnek nyilvánította a történteket. Ezek szerint Henri Paul, Dianáék francia sofőrje a baleset idején a brit felső tűréshatárt kétszeresen meghaladó mértékben volt ittas, és a helyszínen érvényben lévő sebességkorlátozás kétszeresével hajtott.

Se terhesség, se eljegyzés?

A brit vizsgálat vezetője kijelentette azt is: a walesi hercegnő nem volt terhes a baleset pillanatában, és a vizsgálat során bizonyosságot nyert, hogy a baleset előtt Dodi Fayed nem jegyezte el Dianát.

Ezzel a Scotland Yard volt vezetője az összeesküvési elméletek fő szószólójának, Mohamed Fayednek, Dodi Fayed apjának, a londoni Harrods luxusáruház és a párizsi Ritz szálló brit-egyiptomi tulajdonosának két fő érvét cáfolta. Az idősebbik Fayed szinte a baleset pillanatától fogva állítja, hogy Diana és Dodi házassági terveket dédelgetett, sőt az eljegyzés is megtörtént, és a hercegnő már terhes volt az ő fiától a szerencsétlenség pillanatában.

Muszlim trónutód az angoloknak?

Mohamed Fayed szerint az általa vélelmezett merénylet célja éppen annak megakadályozása lett volna, hogy egy hithű muszlimtól - vagyis az ő fiától - származó gyermek álljon be a brit trónutódlási sorba, illetve a fia személyében muszlim mostohaapja legyen Diana és Károly trónörökös két gyermekének. Diana és Károly két fia, Vilmos és Harry herceg a második, illetve a harmadik a brit trónöröklési sorrendben.

Lord Stevens bejelentette: a vizsgálat során személyes kapcsolatban állt Fülöp edinburgh-i herceggel, Diana apósával, és Károly trónörökössel, a hercegnő volt férjével, és semmilyen, a brit királyi család szerepével kapcsolatos további vizsgálat nem indokolt.

Mohamed Fayed mindazonáltal már a Stevens-jelentés csütörtöki közzététele előtt bejelentette, hogy annak megállapításait nem fogja elfogadni, ha a vizsgálati eredmény balesetnek minősíti fia és Diana halálát. "Én vagyok az egyedüli a világon, aki tudja az igazságot. Én mindent tudok" - mondta csütörtökön a BBC rádiónak a brit-egyiptomi mágnás.

Most mindenki tapsol?

A brit vizsgálat 3,6 millió fontba (1,4 milliárd forintba) került, és a nyomozók mintegy 400 tanút hallgattak meg, köztük Károly brit trónörököst. Lord Stevens közölte: a vizsgálat során minden szükséges adatot megkapott az MI5-tól és az MI6-tól, a brit belső és külső elhárítástól.

Diana és élettársa, Dodi Fayad 1997 augusztusában szenvedett halálos kimenetelű balesetet, hajnalban a párizsi Pont de l'Alma alagútban.