Ganxsta Zoli és felesége augusztusra várják első közös gyerekük születését. A pár már azt is tudja, lányuk lesz, és a család egy vidéki kertes házban él majd.

Döglégy Zoli felesége gyereket vár, írja a Színes Bulvár Lap. A rapper nem szeretett volna ingyen nyilatkozni a gyerekvárás örömeiről, a lapnak annyit mondott, ha leteszik az asztalra a málnát, akkor beszél az apaságról, a babának ugyanis kell a kiscipő. Úgy tudni, Ganxstáné Mónika első gyereke augusztusban születik majd, és a pár már tudja, kislány lesz.

Az utcáról

A pár esküvője tavaly volt, amikor is az utcáról besétáltak a házasságkötő terembe a család egy részének tudta nélkül. Mint azt Döglégy édesapja, Zana József többször elmondta a sajtóban, szíven ütötte, hogy fia kihagyta őt a spontán elhatározásból tartott szertartásból.

Miután összeházasodtak, Ganxsta elköltözött édesanyjától, ahol negyven éves koráig élt, és egy vidéki kertes házat vásárolt feleségével közösen. Döglégyné nemrég a sajtó kérdésére még arról beszélt, férje továbbra is kimarad éjszakánként, és reggel, amikor hazaérkezik, általában megkérdi tőle az ajtóban, miért élnek együtt. És Ganxsta olyankor napokig otthon marad.